Hirdetés

Talpas Botond: csak hetekre van biztos forrás, de minden lehetőséget nyitva tart az erdélyi MCC

Talpas Botond, az MCC erdélyi tevékenységéért felelős igazgatója

Talpas Botond, az MCC erdélyi tevékenységéért felelős igazgatója

Fotó: MCC

Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el. A szervezet jövője attól függ, hogy a magyar állam az MCC Alapítvány jogutódjaként vállalja-e az erdélyi programok további támogatását. Az Erdély-szerte több mint 130 munkatárssal dolgozó intézmény helyzetéről, a költségcsökkentésről és a folytatás lehetőségeiről Talpas Botondot, az MCC erdélyi tevékenységéért felelős igazgatóját kérdeztük.

Tóth Gödri Iringó

2026. augusztus 28., 18:042026. augusztus 28., 18:04

– A KEKVA-rendszer (Közfeladatot Ellátó Közérdekű Vagyonkezelő Alapítványok - szerk. megj.) augusztus 31-i megszüntetése már hónapok óta várható volt. Magyar Péter augusztus 27-ei bejelentése tartalmazott az Önök számára új elemet az MCC sorsa kapcsán, vagy lényegében azzal a forgatókönyvvel számoltak, amely most véglegessé vált?

– A KEKVA-rendszer megszüntetésének ténye nem volt meglepetés, azzal hónapok óta számoltunk. A tegnap nyilvánosságra került kormányzati közlemény szerint a Magyar Állam jogutódként veszi át az alapítvány feladatait és munkavállalóit. Hogy ez pontosan mit jelent az MCC Erdélyre nézve, még kérdéses, tekintve, hogy az MCC erdélyi tevékenységét ellátó Egyesületet a magyarországi alapítvány támogatta. Bízunk benne, hogy a végleges kép és annak részletei, különösen az erdélyi működésre vonatkozó következmények, a következő pár nap-hét során eldőlnek.

Hirdetés

Júliusban még azt mondta, dolgoznak azon, hogy a diákoknak biztosított programok és lehetőségek megmaradjanak. Azóta sikerült olyan B tervet kidolgozni, amely az erdélyi MCC működését hosszabb távon is biztosíthatja?

– Dolgoztunk és dolgozunk rajta. Az elmúlt hónapok során különböző forgatókönyvekben gondolkodtunk, érdemi választ azonban a hogyan továbbról az alapítvány részéről nem kaptunk. Az eddigiekhez képest jelentősebbnek tűnő újdonságot csak a tegnapi, tehát augusztus 27-i bejelentés képez. A tegnapi fejlemények ugyanakkor új helyzetet teremtettek: ha a Magyar Állam jogutódként veszi át az alapítvány teljes tevékenységét, az érintheti az erdélyi működést is. Ezt egyelőre továbbra sem látjuk tisztán.

Idézet
A FIT-program esetében a szülőkkel szeptemberben ülünk le, hogy közösen végigjárjuk az opciókat. Bizonyos programelemek más formátumban, módosított keretek között ősszel is folytathatók, reméljük, az elkövetkező napokban-hetekben pontosabb válaszokat is tudunk adni a kérdésre.

– Továbbra is azzal számolnak, hogy ősszel valamennyi megszokott erdélyi oktatási program elindul? Lesznek-e olyan képzések, rendezvények vagy kollégiumi lehetőségek, amelyeket a finanszírozási helyzet miatt szűkíteni kell vagy elhalasztani?

– A magyarországi alapítvány sorsától is függ, hogy miként tovább. Mivel, mint jeleztük, az MCC erdélyi tevékenységét ellátó egyesületet a magyarországi alapítvány támogatta, bármilyen, a jövőre vonatkozó döntéssel meg kellett várnunk a magyar kormány és az alapítvány közti tárgyalások eredményeit, amelynek a részleteiről most folynak az egyeztetések.

Idézet
Így a megszokott formátumban és méretben a tanév biztosan nem indul el, még akkor sem, ha Romániában a tanév néhány héttel később kezdődik, mint Magyarországon.

A következő napok-hetek fejleményeinek függvényében azonban már tisztábban fogunk látni, s fogunk tudni dönteni a továbbiakról is. Amint érdemi információnk van, azt közölni fogjuk az érintettekkel.

– Milyen finanszírozási lehetőségeket vizsgálnak az eddigi magyarországi források pótlására: szóba jöhetnek-e magántámogatók, vállalati partnerek vagy más pályázati források, és ezek közül van-e már olyan, amelyről konkrét tárgyalások folynak?

– Az egyesület költségvetésében az alapítványi forrásokon túl eddig is szerepeltek pályázati bevételek, önkormányzati támogatások és magánadományok. A jelenlegi helyzetben sokan jelezték segítségüket (oktatók, szülők, partnerek). Ugyanakkor az alapítványi forrás a teljes költségvetés meghatározó részét tette ki, ezért minden egyéb lehetőség mérlegeléséhez először azt kell látnunk, milyen szándékok fogalmazódnak meg a jogutódlás kapcsán az erdélyi működésre vonatkozóan. Erre a választ most várjuk.

– Mit tudnak jelenleg biztosan mondani az erdélyi diákoknak, szülőknek és munkatársaknak: meddig garantált a programok működése, és mikorra tisztázódhat véglegesen az Erdélyi MCC jövője?

– Azt tudjuk biztosan mondani, hogy a szerződésünk az idei évre, tehát december 31-ig van, anyagi forrásunk azonban csak a következő hetekre.

Idézet
Az egyesület a rendelkezésére álló források alapján jelenleg működőképes. Minden tőlünk telhetőt igyekeztünk megtenni azért, hogy se a diákok, se a munkatársak, se a partnerek felé ne maradjon rendezetlen kötelezettségünk.

A nyár elején azt reméltük, hogy augusztus végéig, a magyaroszági tanévkezdésig választ tudunk adni a jövőre vonatkozóan. Ez nem így történt. Mi is várjuk a fejleményeket, és igyekszünk folyamatosan kommunikálni azokról az érintettekkel. A tegnapi magyarországi bejelentés nyomán azt reméljük, hogy belátható időn belül az erdélyi helyzetre is egyértelmű válasz születik.

– Felmerült-e reális lehetőségként, hogy az erdélyi MCC a magyarországi szervezettől részben vagy teljesen függetlenül folytassa a működését? Egyáltalán megvannak-e ehhez a szükséges jogi, szervezeti és pénzügyi feltételek?

– A jogi feltételek ehhez adottak. A pénzügyi feltételek az eddigi méretű és formátumú működéshez nem állnak rendelkezésre. A tegnapi fejlemények fényében azonban ez a kérdés is új megvilágításba kerül: ha a magyar állam valóban szándékozik az erdélyi programokat is gondozni, az más pályát jelent, mintha az erdélyi szervezetnek teljesen önálló úton kellene boldogulnia.

– Az MCC oktatási rendszere eddig központilag kidolgozott programokra és az egész Kárpát-medencét átfogó oktatói hálózatra épült. Ha a magyarországi MCC működése teljesen megszűnne, az erdélyi szervezet jogilag és szakmailag továbbvihetné-e a jelenlegi képzéseket, kurzusokat és tananyagokat, illetve hozzáférne-e továbbra is ehhez az oktatói hálózathoz?

– Az MCC Erdély az elmúlt években a magyarországi szakmai keretrendszer mellett saját, önálló működési struktúrát épített ki: megvolt hozzá a teljes koordinációs csapat, a helyi oktatói és szakmai kapcsolatrendszer. A programok jelentős részét már eddig is erdélyi viszonyokra szabottan, önállóan szerveztük és valósítottuk meg. A kárpát-medencei oktatói hálózathoz való hozzáférés értelemszerűen az intézményi kapcsolatoktól függ, de az erdélyi szervezet szakmailag nem a nulláról indulna. Az elméleti lehetőség tehát adott. A kérdés valójában pénzügyi jellegű, nem szakmai.

– Úgy tudjuk, hogy az erdélyi MCC-nél is elbocsátások kezdődtek. Meg tudja erősíteni ezt az értesülést? Ha igen, hány munkatársat érint a létszámleépítés, mely területeken történnek elbocsátások, és közvetlenül összefüggnek-e a kialakult finanszírozási helyzettel?

– A helyzetre való tekintettel több kolléga új munkalehetőség után nézett, többen már új munkát is találtak, továbbá vannak, akik esetében ez még folyamatban van.

Idézet
Fontos továbbá azt is tisztán látni, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel egy bizonyos pont után már nem tudtunk tovább várni, költségoptimalizálással kapcsolatos intézkedéseket kellett foganatosítanunk.

E körben merült fel az is, hogy a kollégák számára jeleztük a rendkívüli bizonytalanságot, és mindenkit arra kértünk, hogy amennyiben teheti, keressen új lehetőségeket, vagy ha már talált, akkor éljen vele. Nem várhattuk el a kollégáktól, hogy egy bizonytalan intézményi helyzetre tegyék fel a saját megélhetésüket. Erdély-szerte több mint 130 kollégával dolgoztunk együtt, és pontosan tudjuk, hogy ez a helyzet nemcsak intézményi, hanem nagyon is emberi kérdés.

– A vagyoni háttér megszűnésével bezár az erdélyi MCC, vagy egyéb módokon vannak tervek a folytatásra?

– A válaszunk ugyanaz, mint az eddigiek esetében. Szeptember 1-jétől a magyarországi MCC Alapítvány jogutódja a magyar állam. Hogy ennek pontosan milyen következményei vannak az MCC Erdélyre nézve, illetve milyen szándékai vannak a jogutódnak az erdélyi működésre vonatkozóan, még nem tudni. Amint ez tisztázódik, dönteni tudunk arról is, milyen formában és keretek között folytatható az erdélyi munka. Addig minden lehetőséget nyitva tartunk.

korábban írtuk

Talpas Botond az MCC erdélyi képzéseinek jövőjéről: A tehetséggondozást minden körülmények között szeretnénk megőrizni
Talpas Botond az MCC erdélyi képzéseinek jövőjéről: A tehetséggondozást minden körülmények között szeretnénk megőrizni

A magyarországi MCC körüli átalakulás hírei sok erdélyi diákot és szülőt is bizonytalanságban tartanak, miközben javában zajlik a jelentkezés az intézmény programjaira.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 16., szerda

Pisztolyt találtak a gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények egyik feltételezett felbujtójánál

Rendőrségi források szerint pisztolyt találtak a hatóságok a keddi fővárosi gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények egyik feltételezett felbujtójának autójában.

Pisztolyt találtak a gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények egyik feltételezett felbujtójánál
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Falakat könnyebb megmenteni, mint közösséget Erzsébetvároson – kérdés, lesz-e, aki megőrizze a megújuló Apafi-kastélyt

Miközben Erzsébetvároson az Apafi-kastély esélyt kap a megújulásra, az örökséget magáénak érző közösség létszáma folyamatosan csökken. Így nemcsak az a kérdés, mikorra újulnak meg a falak, hanem az is, kik és milyen tartalommal töltik majd meg őket.

Falakat könnyebb megmenteni, mint közösséget Erzsébetvároson – kérdés, lesz-e, aki megőrizze a megújuló Apafi-kastélyt
2026. szeptember 16., szerda

Több tízmillió eurós fejlesztést jelentett be az egyik erdélyi fegyvergyár, de más üzemekben nem ilyen rózsás a helyzet

54 millió euró értékű szerződést írt alá a NATO-szabványú 12,7 x 99 mm-es lőszeralkatrészek gyártására tervezett, egyedi gyártású speciális gépek beszerzésére a kudzsiri fegyvergyár.

Több tízmillió eurós fejlesztést jelentett be az egyik erdélyi fegyvergyár, de más üzemekben nem ilyen rózsás a helyzet
2026. szeptember 15., kedd

Késett az iráni díszkő, elvesztette az uniós támogatást a temesvári Forradalom útja

Elkészült Temesváron a Forradalom útja, amely a nacionálkommunista rendszer bukásához vezető 1989-es eseményeknek állít emléket, ugyanakkor az önkormányzat elvesztette a projektre igényelt uniós támogatást.

Késett az iráni díszkő, elvesztette az uniós támogatást a temesvári Forradalom útja
Hirdetés
2026. szeptember 15., kedd

Nem gyors ítélet, hanem alapos feltárás: öt kutatás indul az erdélyi magyar értelmiség múltjáról

Öt kutatás indul az erdélyi magyar értelmiség 1944 és 1952 közötti történetének, a korszak kulturális és intézményi hálózatainak, valamint a kommunista diktatúra hatalomgyakorlásának és az értelmiségi életutakra gyakorolt hatásának a vizsgálatára.

Nem gyors ítélet, hanem alapos feltárás: öt kutatás indul az erdélyi magyar értelmiség múltjáról
2026. szeptember 15., kedd

Szilágysági Magyar Napok: amikor egy helyre gyűlik a megye magyarsága

Több mint ötven település közösségei találkoznak, sátrakat állítanak, hagyományos ételekkel kínálják egymást, miközben népviseletbe öltözött gyermekek, fiatalok és idősek vonulnak végig Zilahon.

Szilágysági Magyar Napok: amikor egy helyre gyűlik a megye magyarsága
2026. szeptember 14., hétfő

Másfél évszázad után kezdődik az átalakítás az európai gótika legkeletebbre fekvő, erdélyi templománál

Zöld jelzést kapott a projekt: Brassó egyik legfontosabb műemléke, a Fekete templom udvara egy lépéssel közelebb került a helyi önkormányzat és az Evangélikus Egyház által előkészített gyökeres átalakuláshoz.

Másfél évszázad után kezdődik az átalakítás az európai gótika legkeletebbre fekvő, erdélyi templománál
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kié az erdélyi utas? Élesedik a verseny a kolozsvári és marosvásárhelyi reptér között

Éles verseny bontakozott ki az erdélyi légikikötők között, a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtér szerint a marosvásárhelyi reptérnek juttatott önkormányzati támogatások már érzékelhetően befolyásolják a mindkét városból elérhető járatok utasforgalmát.

Kié az erdélyi utas? Élesedik a verseny a kolozsvári és marosvásárhelyi reptér között
2026. szeptember 14., hétfő

Utcán szólította le áldozatát az edényes csaló, több mint 20 ezer lejt csalt ki tőle

Erdély több megyéjében is látni házalókat, illetve az utcán potenciális vevőket leszólító, edénykészleteket kínáló kereskedőket, akik gyenge minőségű termékeiket próbálják áron felül rásózni a gyanútlan emberekre.

Utcán szólította le áldozatát az edényes csaló, több mint 20 ezer lejt csalt ki tőle
2026. szeptember 14., hétfő

Az iskolák nem lehetnek versenylóistállók – Pedagógus a PISA-pofon okairól és arról, hogyan lehetne kimászni a gödörből

Baj van a matematika oktatásával Romániában, szemléletváltásra van szükség – szögezte le Vad Zoltán nagyváradi matematika és informatika szakos tanár, amikor a PISA 2025-ös felmérésének minap közzétett, lesújtó eredményeiről faggattuk.

Az iskolák nem lehetnek versenylóistállók – Pedagógus a PISA-pofon okairól és arról, hogyan lehetne kimászni a gödörből
Hirdetés
Hirdetés