2010. szeptember 16., 08:542010. szeptember 16., 08:54
Hangsúlyozta, az önkormányzat eddig minden elvégzett munkaszakasz után pontosan fizetett a kivitelezőnek. Az elöljáró szerint a román kormány átutalta a szoborcsoport felújítására szánt, rá háruló 400 ezer eurót, a városi büdzsében elkülönítették a restaurálásra szánt összeget.
„Nagy valószínűséggel az fogja kifizetni a büntetőkamatot, aki a késedelmet okozta, de az már a Concefa dolga, hogy megtalálja a felelősöket és behajtsa rajtuk az összeget” – nyilatkozta László Attila, aki szerint a felelős „otthonról hozza majd a pénzt”. Mint ismeretes, a szerződés értelmében a kivitelező a közel 380 ezer eurós (1,6 millió lejes) munkadíj 0,1 százalékát köteles büntetőkamatként befizetni a városkasszába minden egyes nap csúszásért.
Mint arról beszámoltunk, Osgyáni Vilmos, a kőmunkálatokat felügyelő budapesti kőrestaurátor lapunknak úgy nyilatkozott, hogy ha a munkálatok ugyanebben az ütemben haladnak, idén legfeljebb a kőtalapzat magja készülhet el, a fagyok miatt a teljes szerkezet csupán jövő április–májusban lesz kész. Amennyiben beigazolódik a Munkácsy-díjas kőrestaurátor jóslata, az eredeti határidőhöz képest akár egy évet is csúszhat a szoborcsoport átadása. Ebben az esetben a büntetőkamat havonta 48,5 ezer lej lesz, míg ha a szeptember 22-i dátumhoz képest még fél évet késlekednek az átadással, a büntetőkamat összege elérheti a 290 ezer lejt, ami az eredeti munkadíj 18 százalékát teszi ki.
Mint ismeretes, a tavaly július 22-én megkötött szerződés szerint a főként az építőiparban jártas nagyszebeni cég 12 hónapos határidőre vállalta a kivitelezést. A megvalósíthatósági tanulmányt 2007 decemberében fogadta el a kolozsvári önkormányzat, akkor több mint négymillió lejre becsülték a munkálatok értékét. A felújítás költségeinek felét a magyar állam még évekkel ezelőtt magára vállalta, ennek megfelelően az Oktatási és Kulturális Minisztérium 400 ezer eurót utalt át a kincses város kaszszájába.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.