
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Másodjára is visszaperelték a román államtól erdővagyonuk egy részét Kemény János báró örökösei. A Prahova megyei törvényszék ötszöri halasztás után kimondott keddi, visszavonhatatlan ítéletében részben igazat adott az örökösöknek, és egy 57 hektáros erdőterület visszaszolgáltatásáról határozott.
2020. július 28., 15:352020. július 28., 15:35
2020. július 28., 16:222020. július 28., 16:22
A törvényszék a család számára kedvezőtlen első fokú ítéletet megváltoztatva döntött a visszaszolgáltatásról. Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. A bírói testület többségi döntést hozott, a bírák egyike különvéleményt fogalmazott meg.
Kemény János örököseinek a bíróság egyszer már jogerős ítéletben szolgáltatta vissza a mostani per tárgyát képező erdőt. A Maros megyei földosztó bizottság azonban perújrafelvételt ért el. Arra hivatkozva kérte a visszaszolgáltatási ítélet felülvizsgálatát, hogy olyan új, korábban beszerezhetetlen dokumentumok kerültek a birtokába, amelyek arra utalnak, hogy az erdő nem az 1948-as kommunista államosítás során került a román állam tulajdonába, hanem már korábban az Ellenséges Vagyonokat Ellenőrző és Kezelő Pénztár (CASBI) fennhatósága alá tartozott.
Hozzátette: a mostani ítélet megerősíti, hogy Kemény Jánost nem volt indokolt a román állam ellenségének tekinteni a második világháború, és Észak-Erdély Romániához való visszacsatolása után. Szerinte a most kimondott ítélet a többi visszaszolgáltatott vagyon jogi helyzetét is megerősíti. Elmondta: a per során azt próbálták bizonyítani, hogy a nagyapja tiszta ember volt, és ezt az 1944 utáni román rendszer is elismerte. Még Petru Groza román kommunista miniszterelnökkel is kedves barátomnak szólították egymást a levelezésükben.
Kemény János örökösei korábban sikeresen perelték vissza a marosvécsi kastélyt, és a család további 3000 hektáros erdővagyonát.
Az amerikai Pittsburgh-ben született Kemény János báró nagybátyjától örökölte a marosvécsi kastélyt és a hozzá tartozó birtokot. A váratlan örökséget a két világháború között a kultúra szolgálatába állította. A marosvécsi kastélyban tartották meg a helikoni írótalálkozókat, amelyek során Kemény János egy asztal mellé ültette a különböző világnézetű, és különböző esztétikai iskolákat követő erdélyi írókat. Kemény János és felesége mecénásként támogatták az erdélyi írókat, színházakat és a könyvkiadást.
A kommunista hatalom elkobozta Kemény János vagyonát, a báró szükséglakásba került és mészégetőként dolgozott. A kultúrapártoló mecénás 1971-ben halt meg Marosvásárhelyen.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
szóljon hozzá!