
Visszaülnének. Remélik, hogy személyes részvétellel zajlik majd a felzárkóztatás
Fotó: Sándor Csilla
Hargita és Kovászna megyében több mint hatszázan kapnak esélyt, hogy visszaüljenek az iskolapadba, befejezzék elemi vagy általános iskolában félbehagyott tanulmányaikat.
2021. január 25., 13:222021. január 25., 13:22
A két megye tanfelügyelősége és a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Háza nyert egy 9,5 millió lejes pályázatot: a Real – nyitott iskola minden korosztálynak elnevezésű projekt keretében 602 gyerek, fiatal és felnőtt kap esélyt arra, hogy visszakerüljön az oktatási rendszerbe. A projekt során ugyanakkor 520 pedagógust is kiképeznek az ilyen típusú foglalkozásokra, oktatásra. Az Európai Unió Humánerőforrás Operatív Programja által finanszírozott, 36 hónapos futamidejű projekt 2023. december végén ér véget.
„Ha meg sem próbáljuk, esélyt sem kapnak a már általános iskolában lemorzsolódók, hogy befejezzék legalább az általánost” – mutatott rá Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő. Hozzátette,
Viszont aki az általános iskola felső tagozatára iratkozik vissza, egyúttal szakképzésben is részesül – abban bíznak, így könnyebben találnak majd munkát.
A toborzás már elkezdődött, és jók a visszajelzések: például Bodzafordulón egy csoportot akartak indítani, ám a környékről annyian jelentkeztek, hogy kettő is alakulhat. Kiss Imre abban bízik, hogy ezek a fiatalok, felnőttek személyesen vehetnek részt a foglalkozásokon, mert számukra az online nem megoldás.
Beíratják a szülők előkészítő osztályba, majd nem törődnek vele, hogy járjon órákra, például magukkal viszik, ha külföldre mennek dolgozni. Ilyenkor a gyereket nem lehet tanév végén lezárni, mert túl sok a hiányzás, nincsenek jegyek. Eltelik így két-három esztendő, még mindig előkészítős vagy első osztályos, és akkor végképp lemorzsolódik. „Egy hat-kilenc éves gyerek még örül is, ha nem kell iskolába járnia. Abban bízunk, hogy ha egy húsz-
éves fiatal megtapasztalja, milyen hátrányai vannak, ha nincs alapvégzettsége – még a köztisztasági vállalatnál sem talál munkát, ha nem tud írni-olvasni –, akkor inkább visszaül az iskolapadba” – részletezte Kiss Imre.
A kiskamaszok esetében szintén erős a csábítás az iskolaelhagyásra, a hátrányos helyzetűek között előfordul, hogy már pénzt keresnek alkalmi munkával, a lányokat férjhez adják.
– mutatott rá megkeresésünkre Ferencz S. Alpár, a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házának igazgatója. Meglátása szerint minden lehetőséget ki kell használni, hogy a fiatalokat, felnőtteket, akik már kinőtték a beiskolázási kort, motiválják, visszavigyék a rendszerbe.
Jelenleg zajlik az egyeztetés a projektben részt vevő tanintézetek vezetőivel, májusig kidolgozzák a képzések tantervét, augusztusig befejezik a pedagógusok képzését, azután indulhat a tulajdonképpeni oktatás. A két megye Vrancea megyével közösen tavaly decembertől már részt vesz egy, a Norvég Alap által finanszírozott projektben, amely révén több mint 800 olyan diákkal foglalkoznak, akiket veszélyeztet a korai iskolaelhagyás: próbáljanak az oktatási rendszerben tartani őket.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!