Marosvásárhelyről az olimpiai faluba: az utolsó pillanatban jutott ki Molnár Anna gyorskorcsolyázó

Molnár Anna sportkarrierje egy véletlen találkozással indult: ötévesen kezdett görkorcsolyázni, illetve a marosvásárhelyi Május 1. strandon meglátta, ahogy korcsolyázók, a későbbi csapattársai edzenek, és azonnal eldöntötte, hogy ő is közéjük akar tartozni. Odament az edzőhöz, jelentkezett, másnap pedig már ott is volt a pályán a megbeszélt időben. Ami akkor egy gyermeki lelkesedésből született döntés volt, rövid idő alatt mindennapi rutinná vált, minden nap ott volt az edzéseken.

Az első két év azonban nem a sikerekről szólt. A csapatban ő volt a legkisebb, a leggyengébb, hosszú ideig nem jöttek a látványos eredmények. A kitartás viszont meghozta a gyümölcsét: két év után megérkeztek az első országos sikerek, majd a kisebb nemzetközi versenyeken is eredményeket ért el.

A nagypályás gyorskorcsolyához szükséges infrastruktúra hiányzott, a sportolók gyakran külföldön készültek, a szövetségi háttér pedig bizonytalan volt.

Ebben a helyzetben döntést kellett hoznia: feladja a sportot, vagy mindent kockára téve új életet kezd egy másik országban.

Egy tinédzser döntése: új élet 1300 kilométerre

A választás nem volt könnyű. Egy tizenöt éves lány számára hatalmas lépés volt elhagyni az otthonát, a családját, a megszokott környezetét, és egy idegen országban újrakezdeni. Molnár Anna mégis ezt az utat választotta. Több ország is szóba került: Magyarország, Németország vagy Ausztria. Végül Innsbruckba került, ahol egy stabil csapat és szakmai háttér várta.

A költözés nemcsak sportolói, hanem emberi próbatétel is volt. A családtól való elszakadás, az új nyelvi és kulturális közeg, a teljesen más edzéskörnyezet mind olyan kihívások voltak, amelyekkel egy kamaszlánynak kellett megbirkóznia.

Ausztriában végül megtalálta azt a közeget, amelyben fejlődni tudott. A csapat nemcsak szakmai hátteret, hanem közösséget is jelentett számára. A gyorskorcsolya egyéni sport, de a felkészülés során a sportolók hónapokat töltenek együtt edzőtáborokban és versenyeken, így a csapattársak szinte családdá válnak.

Ez a közeg segítette át az első nehéz időszakokon, és adta meg azt a stabilitást, amelyre egy idegen országban szüksége volt.

korábban írtuk

Megnyitották a téli olimpiai játékokat Olaszországban

A nyitóünnepséggel pénteken este hivatalosan is elkezdődött a 25. téli olimpia, amelynek február 6. és 22. között Milánó és Cortina d’Ampezzo ad otthont.

Olimpiai álom

Molnár Anna arról is beszélt, hogy sportágában hogyan alakul egy szezon: a jégpályák általában szeptemberben nyitnak, a kvalifikációs versenyek októberben kezdődnek, a világkupa-sorozat pedig novembertől márciusig tart, amelyet a világbajnokság zár le. A szezon után rövid pihenő következik, majd áprilistól már a következő idényre készülnek.

Ez azt jelenti, hogy a sportolók az év nagy részében edzésben vannak, és hónapokon át utaznak a világ különböző pontjaira. A világkupák Ázsiától Amerikáig tartanak, így a versenyzők gyakran kontinenseken átívelő utakat tesznek meg egy-egy szezon során.

Molnár Anna sporttudományokat tanul egy német egyetemen, főként online formában. Az intézmény rugalmasan kezeli a sportolói státuszát, így például az olimpia miatt is tudott alternatív vizsgalehetőségeket kérni.

A marosvásárhelyi fiatal lány azt is felidézte, hogy az elmúlt hónapok különösen nehezek voltak számára: súlyos sérülést szenvedett, és hosszú ideig kérdéses volt, egyáltalán visszatérhet-e a versenyzéshez.

Ehhez képest néhány hónappal később már az olimpiai kvalifikációért versenyzett. Az indulás azonban az utolsó pillanatig bizonytalan volt.

„Én az utolsó pillanatig nem tudtam, hogy ott leszek-e vagy nem. Már majdnem le volt zárva bennem, úgy tűnt, nem megyek olimpiára, ezért hatalmas meglepetés volt, amikor kiderült, hogy mégis” – mondta a Krónikának a milánói olimpiai faluból.

A felkészülés most elsősorban az akklimatizációról és a hangulat megéléséről szól. Elmondása szerint az olimpiai faluban nem a feszültség dominál, hanem a közösségi élmény: a sportolók jelvényeket cserélnek, közös programokon vesznek részt, és találkozásként élik meg az eseményt.

„Nagyon jó a hangulat, sokkal stresszesebbnek képzeltem. Egyszerűen egy hihetetlen nagy élmény” – fogalmazott lapunknak az első benyomásairól, hozzátéve, hogy nem izgul, nem stresszel,

A jövő kapcsán elmondta, hogy bár a sérülés után egy ideig úgy tűnt, közel a pályafutása vége, most viszont már a következő olimpiai ciklus is reális célnak tűnik számára. A milánói szereplést inkább új kezdetnek tekinti, mint lezárásnak.

A jövőjét mindenképpen a sportban képzeli el: a sporttudományi tanulmányai után edzőként vagy talán rehabilitációs szakemberként dolgozna – nem feltétlenül a korcsolyázás terén, de az biztos, hogy a mozgás és a sport világa nélkül nem tudja elképzelni az életét.

korábban írtuk

Olimpiai rajt Erdélyből: Mandel Kata a felkészülésről, a nagy esemény előtti drukkról beszélt a Krónikának

Erdélyi snowboardosként kijutni a téli olimpiára önmagában is rendkívüli teljesítmény – Mandel Kata számára pedig egy hosszú, sérülésekkel, lemondásokkal és mentális próbatételekkel teli út betetőzése.