
Súlyos helyzet. A gyermekjogvédelmi hatóság elnöke szerint jogi lépéseket kell tenni, ha beigazolódnak a vádak a marosvásárhelyi intézményekkel szemben
Rendkívül súlyosnak nevezte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA) vezetője a fogyatékkal élő gyermekeket ellátó négy marosvásárhelyi központban feltárt rendellenességeket és bejelentette, hogy kiküldi a helyszínre az intézmény ellenőrző testületét.
2025. január 11., 17:372025. január 11., 17:37
Rareş Petru Achiriloaie szombati közleményében rámutatott, ha a Jogi Forrásközpont (CRJ) képviselői által jelzett problémák beigazolódnak Marosvásárhelyen, meg kell hozni a megfelelő jogi lépéseket.
Az ANPDCA elnöke bejelentette, hogy kiküldi a központokhoz az intézmény ellenőrző testületét, ugyanakkor felszólította a létesítményeket működtető Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság (DGASPC) vezetőjét, hogy haladéktalanul „tisztázza a helyzetet”.
Achiriloaie arra is rámutatott, hogy a

Megfelelő ellátásban részesülnek a gyermekek a Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság (DGASPC) négy központjában – jelentette ki Miklea Hajnal Katalin igazgató.
Mint megírtuk, a Jogi Forrásközpont képviselői korábban arról számoltak be, hogy egy szombat reggeli bejelentetlen ellenőrzés során súlyos rendellenességeket találtak a DGASPC alárendeltségében működő, fogyatékkal élő gyermekeket ellátó négy marosvásárhelyi létesítményben. A CRJ szakemberei szerint a négy központ túlzsúfolt, hiszen bár összesen 51 gyermek számára lenne hely ezekben, jelenleg 63 gyermek él itt.
– írták egy közleményben.
A tájékoztatás szerint az egyik központban bereteszelt hálószobákba zárják a gyermekeket, a szolgálatos gondozók szerint személyzethiány miatt folyamodtak ehhez a megoldáshoz. Két másik központban lejárt szavatosságú gyógyszereket találtak, amelyekből a személyzet szerint kaptak a gyermekek.

Bezárt gyermekeket és lejárt gyógyszereket találták az illetékes felügyelőbizottság ellenőrei és a Jogi Forrásközpont képviselői szombaton reggel több marosvásárhelyi központban, ahol fogyatékkal élő gyermekeket gondoznak.
Az egyik központban öt bárányhimlős gyermeket találtak, és nem volt mindegyikük elkülönítve a többi gyermektől – rótták fel az Agerpres szerint.
A CRJ szerint ugyanakkor jelenleg mind a négy központ törvénytelenül működik, az engedélyük ugyanis lejért 2024. december 2-án, illetve 4-én.
Büntetőeljárás indult a rendellenességek ügyében
Hivatalból büntetőeljárást indított a Maros megyei rendőrség a fogyatékkal élő gyermekeket ellátó négy marosvásárhelyi központnál feltárt rendellenességek ügyében.
A rendőrség szombati közleménye szerint a médiában megjelent információk alapján kiskorúakkal szembeni rossz bánásmód bűncselekményének gyanújával indítottak nyomozást, amelyet a marosvásárhelyi bírósági ügyészség irányít.
Szombaton Ovidiu Butuc Maros megyei prefektus is bejelentette, hogy ellenőrzéseket rendelt el a megye valamennyi gyermekelhelyező központjánál. Az ellenőrzések már szombaton elkezdődtek és január 27-ig kell lezárni ezeket. Az ellenőrzéseket a megyei szociális felügyeleti és kifizetési ügynökség (AJPIS), az egészségügyi igazgatóság (DSP), a Maros Megyei Tanács és a Maros megyei rendőrség képviselői végzik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!