2009. október 06., 09:402009. október 06., 09:40
A jogász az előző kormányzati ciklusban is betöltötte a tisztséget. Paşcan szerint Bárczi a Demokrata-Liberális Párt (PDL) támogatásával lett ismét kormánybiztos-helyettes. „Örvendek ennek. Korábban is kifejtettem, sajnálom, hogy a megyében nincs magyar alprefektus.
A békesség, a két etnikum együttműködése érdekében erre szükség van” – nyilatkozta Paşcan. Bárczi úgy tudja, kinevezése a PDL és az RMDSZ közötti tárgyalások eredménye. „Az utóbbi hét hónapban kormányfelügyelőként dolgoztam.
Mivel letettem a köztisztviselői vizsgát, nem tehetnek ki ebből az apparátusból” – mondta. Hozzátette, korábban alprefektusként a minisztériumoknak alárendelt megyei intézményekért felelt. Most ugyanezeket a feladatköröket kapta vissza.
Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.
Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.