Hirdetés

Markó összefogna

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A magyar pártok közötti összefogás szükségességét hangsúlyozta a tusnádfürdői EU-táborban tartott előadásán Markó Béla RMDSZ-elnök, aki szerint máskülönben veszélybe kerül a parlamenti képviselet.

Pap Melinda

Pap Melinda

2008. július 10., 00:002008. július 10., 00:00

A parlamenti választásokon való egységes fellépést hangsúlyozta az EU-táborban tartott tegnapi elõadásában Markó Béla RMDSZ-elnök. A tusnádfürdõi kempingben zajló rendezvényen, amelyen mintegy 400 hazai és magyarországi fiatal vesz részt, a szövetségi elnök többek között a parlamenti választásokra és a Magyar Polgári Párttal (MPP) való kapcsolatra is kitért. „Nem szabad túlünnepelni magunkat azzal, hogy az RMDSZ 85 százalékot ért el, míg az MPP csak 15-öt, hanem oda kell figyelnünk arra a 15 százalék elégedetlen szavazóra és százszázalékos egységre kell törekednünk, mert csak így tudjuk hatékonyan kisebbségi helyzetbõl képviselni az erdélyi magyarságot” – fejtette ki az önkormányzati választások eredményeit értékelve a szövetségi elnök. Markó szerint ahhoz, hogy az erdélyi magyarság képviselve legyen a parlamentben, öszszefogásra van szükség, hisz magyar–magyar verseny esetén fennáll a veszély, hogy egyetlen jelölt se jusson be a törvényhozásba. Ennek elkerülése érdekében mindenképp szükség van az MPP-vel való együttmûködésre, de mint mondta, ez csak az RMDSZ-en belül, egy belsõ koalíció révén elképzelhetõ. „A többieknek nincs Trianonjuk, így természetes, hogy több pártjuk legyen, nekünk van Trianonunk, ezért egységes felállásra van szükség” – hangsúlyozta Markó.  

Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezetõ elnöke beszédében az egyéni választókerületes rendszer hiányosságaira hívta fel a figyelmet. „Nem vagyok meggyõzõdve arról, hogy az erdélyi magyarság parlamenti képviseletét illetõen ez a rendszer a legjobb megoldás, ugyanis ez a kis pártok kizárását hozhatja, s így sok választó képviselet nélkül maradhat. A szórványmagyarság képviselete a legfájóbb kérdés ebben az új helyzetben” – fejtette ki.

A tábor kedd délutáni nyitórendezvényén Bodor László fõszervezõ rámutatott, az EU-ban az újonnan megszerzett európai identitás mellett meg kell õriznünk magyar identitásunk is. „Nem az kell legyen a célkitûzés, hogy székely töltött káposztát áruljanak a McDonald’sban. Az a fontos, hogy a McDonald’snak és a töltött káposztának is meg legyen a saját, specifikus helye” – mondta Bodor. Tonk Márton, az idei társszervezõ Sapientia - EMTE kolozsvári karának dékánja, a Sapientia „beskatulyázása” ellen szólalt fel. „Azért vagyok itt, hogy ezzel is bizonyítsam, hogy a Sapientiának elege van abból, hogy ide vagy oda sorolják, egyik vagy másik párthoz kössék” – hangsúlyozta az egyetemi oktató, aki szerint jelenléte a táborban tárgyalt témáknak tulajdonítható, amelyek megegyeznek „az egyetem által prioritásként kezelt témákkal.”


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés