
Ingyenes testhőmérséklet-mérő berendezéseket ajánlottak fel azoknak a cégeknek, amelyek legalább 50 embert foglalkoztatnak
Fotó: Facebook/Ilie Bolojan
Miközben a hatóságok és szakemberek folyamatosan azt hangoztatják, hogy nem szabad lazítani időnap előtt a szükségállapotban hozott korlátozásokon, Ilie Bolojan szerint május elseje után fokozatosan eltörölhetnek bizonyos tiltásokat.
2020. április 21., 18:132020. április 21., 18:13
2020. április 21., 18:192020. április 21., 18:19
Nagyvárad polgármestere az RFI rádiónak úgy fogalmazott: a koronavírus elleni küzdelem alakulásától függően az ország egyes régióiban hamarabb adhatnak engedményeket a lakosoknak. A Mediafax hírügynökség által idézett városvezető szerint Nagyvárad példamutatóan kezelte a járványhelyzetet.
A polgármesteri hivatal közvetlenül Kínából vásárolt egészségügyi berendezéseket, és a kórházak működését is könnyedén szervezte újra, ugyanis valamennyi érintett intézményt a megyeszékhely önkormányzatának irányítása alatt áll. Emellett Bolojan elmondása szerint
Ugyanakkor tervezik, hogy a szupermarketek bejárataihoz és a tömegközlekedési eszközökre is hőkamerákat szerelnek, illetve maszkokkal is ellátnák a lakosságot. „Fokozatosan, maszkot hordva, bizonyos kereskedelmi tevékenységek újrakezdésével, szerintem május elseje után újraindíthatnánk a gazdaságot. Például csak Nagyváradon több mint 10 ezer munkavállalót küldtek kényszerszabadságra, a kis- és közepes vállalkozásoknak hitelt kell törleszteniük, bért kell fizetniük. Tehát minél hamarabb sikerül újraindítanunk a gazdasági és társadalmi tevékenységeket, annál kisebbek lesznek a korlátozások negatív hatásai” – jelentette ki Ilie Bolojan.
A nagyváradi polgármesteri hivatal közvetlenül Kínából vásárolt egészségügyi berendezéseket
Fotó: Facebook/Ilie Bolojan
Mindezt olyan körülmények között, hogy a minap a stratégiai kommunikációs törzs cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a május közepéig meghosszabbított szükségállapot idején bármiféle lazításokat, engedményeket tennének Romániában. Ugyanakkor Klaus Johannis államfő kedden úgy fogalmazott:
Bihar megyében keddig 294 koronavírusos esetet azonosítottak. Beszterce-Naszódban ennél jóval kevesebbet (116-ot), de kiderült, hogy egy rendőr is megfertőződött. Az egyenruhásnál múlt pénteken jelentkeztek a Covid-19 tünetei (láz, köhögés), majd beutalták a járványkórházba. Hétfő este kiderült, hogy valóban elkapta a koronavírust. Egészségi állapota jelenleg jónak mondható, jobban van, amióta kórházban kezelik – tájékoztatott a prefektúra.
A hatóságok megállapították, hogy a rendőr négy kollégájával és egy helyi rendőrrel is érintkezhetett, ezért utóbbiak házi elkülönítésbe vonultak. Ugyanakkor a korábbi fertőzöttek listájára már felkerült két helyi rendőr, illetve a megyei munkaügyi felügyelőség kilenc alkalmazottja.
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.
szóljon hozzá!