
A hagyományokhoz híven a Kolozsvári Magyar Napok programjába illeszkedik a Szent István-napi Néptánctalálkozó, amelynek nemzetközi tánckavalkádját vasárnap tartják a Főtéren
Fotó: Jakab Mónika
Bár hivatalosan csak hétfőn este veszi kezdetét a nyitógálával az augusztus 20-ig tartó, 14. Kolozsvári Magyar Napok, már a két nulladik napon, azaz szombaton és vasárnap is gazdag kulturális kínálat várja az érdeklődőket.
2023. augusztus 11., 13:192023. augusztus 11., 13:19
2023. augusztus 13., 10:132023. augusztus 13., 10:13
Több kiállítás megnyitója, könyvbemutató, valamint a 5. Szent István-napi Néptánctalálkozó főtéri tánckavalkádja is szerepel a Kolozsvári Magyar Napok két első napjának programjában. Márton Árpád festőművész több mint hat évtizedes alkotói munkásságát átfogó, Életjelek című impozáns válogatással jelentkezik a Kolozsvári Művészeti Múzeumban.
Nevéhez nemcsak sajátos világot teremtő képzőművészeti munkásságát társítjuk, intézményteremtő tevékenysége szintén figyelemre méltó. A művész által gondosan összeválogatott anyag nemcsak az utóbbi évtizedekben keletkezett, az életmű szempontjából reprezentatív munkáit vonultatja fel, hanem az 1958–1964 között, a számára oly meghatározó, kolozsvári művészképzésben töltött évek alkotásaiba is betekintést enged, melyeket eddig a kincses város művészetszerető közönségének nem volt alkalma látni. A tárlat augusztus 31-ig, a Kolozsvári Művészeti Múzeum nyitvatartási rendje szerint látogatható: szerdától vasárnapig, 10 és 17 óra között.
Szombaton megnyitják a Kántor Lajos irodalomtörténész képzőművészeti hagyatékából összeállított tárlatot is.
Szintén a hétvégén nyílik meg az Új narratívák című tárlat, Juhos Sándor festőművész és Szabó András grafikusművész közös kiállítása. Amint a tárlat ismertetőjében olvasható, fürkésző szemeink ószereken, zsibvásárokon a betöltendő funkciókra, emlékekre, történetekre koncentrálva keresik végtelen tárgytengereken a következő darabot. „De mit keresünk ott igazán? Minek a helyszínei ezek a terek?
Talán egy alkotás folyamatát szimulálva új értelmet akarunk lehelni egymástól látszólag teljesen független, véletlenszerűen kiválasztott objektumokba, akárcsak Szabó András és Juhos Sándor. Tárgyak, anyagok, amik rég elvesztették egykori funkciójukat, vagy egyszerűen nem működnek, új értelmet, sőt, történetet kapnak a metamodernizmus prizmáján keresztül” – olvasható a tárlatról. A Bánffy-palotában augusztus 13–27. között látogatható kiállítás anyaga értelmét vesztett, törött vagy elromlott tárgyakból épít hidat a racionalitás és mítoszok közötti szakadék fölé.
a kurátor Bocskay Vince szobrászművész. Kiállító művészek:Bocskay Vince, Désy Károly, Fülöp Mária, Fülöp Orbán Irén, Kusztos Endre, Kuti Botond, Kuti Dénes, Németh Attila, Sándor János, Sánta Csaba, Siklódi Fruzsina Erzsébet, Siklodi Zsolt, Szőcs Máthé Tímea, Vass Sándor, Vinczeffy László. A Szentegyház utca 4. szám alatt található Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Galériában „…a Lélek erejével…” című tárlatot nyitják meg szintén szombat délután Madarassy István ötvösművész és Madarassy András képzőművész alkotásaiból.
A Kolozsvári Magyar Napok részletes programja megtalálható a fesztivál honlapján.

A majdnem teljesen, körülbelül 80–90 százalékban felújított Farkas utcában is várja közönségét, új helyszíneket nyit, több mint 500 programot kínál a szombaton kezdődő, nyolc napon át tartó Kolozsvári Magyar Napok (KMN).

In memoriam KÁNTOR Lajos címmel nyílik képzőművészeti kiállítás az augusztus 13. és 20. között szervezendő, 14. Kolozsvári Magyar Napok keretében.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!