Hirdetés

Magyar vállalat korszerűsíti Zilah távfűtési rendszerét

A magyarországi RFV Nyrt. többségi tulajdonában lévő leányvállalat nyerte meg Zilah város távfűtési rendszerének korszerűsítésére és üzemeltetésre kiírt koncessziós pályázatot. A cég kilenc milliárd forintos, négy éves beruházást tervez megvalósítani, amely az RFV eddigi legnagyobb fejlesztése.

Hírösszefoglaló

2010. szeptember 05., 13:372010. szeptember 05., 13:37

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett tájékoztatás szerint Zilah távhő szolgáltatását 49 évre nyerte el az RFV évi 4 millió forint koncessziós díj mellett. Az RFV a projekt pénzügyi hatásaként évi 1,5 milliárd forint összegű kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménnyel (EBIDTA) számol.

Zilah önkormányzata pénteken hirdette ki, hogy az RFV 51 százalékos és a Zilahi Önkormányzat 49 százalékos tulajdonában lévő RFV Distriterm nyerte meg a város távhő rendszerének korszerűsítésére, üzemeltetésére és teljes körű távhő-szolgáltatásra kiírt pályázatát. Ezzel az RFV már a második romániai város távhő-rendszerének kiépítését és üzemeltetését nyerte el rövid időn belül.

A fűtést a régi rendszeren az RFV 2010 november 15-ig tervezi megkezdeni.

A programot az RFV 30 százalékban saját tőkéből, 70 százalékban bankhitelből, illetve a tervezett kötvényprogram keretében kibocsátandó kötvényekből kívánja finanszírozni. Az energiatermelő egységeket - amelyek a lakossági és ipari fogyasztók hő- és energiaigényét biztosítják - a társaság 100 százalékos tulajdonában lévő romániai leányvállalata, az RFV Energy Generation S.A. építi meg és üzemelteti majd.

Az önkormányzati és lakossági fogyasztók mellett a környék ipari fogyasztóinak energiaigényét is kiszolgálja majd a vállalat.

Az RFV az ipari fogyasztók ellátása céljából nagy hatékonyságú energiatermelő-rendszert tervez üzembe helyezni, és a hőtermelő kapacitás további jelentős részét pedig biomassza kazánok biztosítják majd.
A pályázat elnyerésének bejelentése előtt felfüggesztették az RFV részvények tőzsdei kereskedését pénteken a BÉT-en a nyitás után fél órával. A társaság részvényeire a felfüggesztés előtt 7.180 forinton született az utolsó üzletkötés, ez 20 forinttal, 0,28 százalékkal volt alacsonyabb az előző napi záróáránál. A kereskedés 15 órakor újraindult, ekkor a részvények árfolyama több mint 11 százalékkal 8.000 forintra ugrott, így a kereskedését néhány percre ismét szüneteltetni kellett.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés