Hirdetés

Magyar utcanévtáblákat távolítottak el Nagyváradon

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Lekerültek a magyar történelmi utcaneveket tartalmazó táblák arról a néhány nagyváradi épületről, amelyekre az Erdélyi Magyar Ifjak helyi szervezete mintegy három hónappal ezelőtt kihelyezte azokat. Mint arról már beszámoltunk, a civil szervezet fiataljai a hivatalostól kinézetre szándékosan eltérő utcanévtáblákat erősítettek a várad-újvárosi református templomra, illetve a túloldalon álló épületre, amelyben Tőkés László európai parlamenti képviselői irodája, illetve az Illyés Gyula Református Könyvesbolt működik.

Nagy Orsolya

2010. szeptember 23., 09:132010. szeptember 23., 09:13

Mindkét ingatlan egyházi tulajdonban van, az ifjak pedig úgy vélték, a tulajdonos engedélyével nyugodtan jelezhetik a táblákon az utcák korábbi magyar elnevezését, így került ki a hivatalos kék-fehér, Primãriei feliratú tábla alá a Teleki utca elnevezés, a Jean Calvin alá pedig Kálvin János neve.

A Selina cég embereit, akik épp a magyar táblákat szerelték le, Nagy Ibolya, a könyvesbolt üzletvezetõje vette észre, de azt mondja, mire kiment a boltból, hogy közelebbrõl megnézze, mi történik, a táblák már nem voltak sehol. Õ értesítette az Erdélyi Magyar Ifjakat, akik közül a táblák egyik feltevõje, Csomortányi István azonnal ki is ért a helyszínre. Csomortányi lapunknak úgy nyilatkozott, senki nem értesítette õt az akció elõtt, holott a táblák magántulajdont képeznek. Kiérve vissza is kérte és kapta azokat az építkezési cég munkásaitól, de már a következõ helyszínrõl levetteket nem voltak hajlandók visszaszolgáltatni.

Mint részletezte, amikor megkérdezték a munkásoktól, miért teszik, amit tesznek, elõbb a felettesüknek telefonáltak, aztán a közösségi rendõrséget is kihívták, akik végül látván, hogy nem került sor tettlegességre, így nincs miért közbelépniük, felvették az EMI-tag adatait, s elmentek. Csomortányi újra hangsúlyozta: a táblák kihelyezésére van törvényi alapjuk, hiszen a helyi önkormányzati testület még évekkel ezelõtt elfogadott egy határozatot, amelynek értelmében közpénzbõl kellett volna a magyar névtáblákat elkészíteni és kihelyezni, ám mindeddig ezt nem ültették gyakorlatba. Mindemellett tudomása van egy Románia által 1995-ben ratifikált EU-s keretegyezményrõl is, amely szintén lehetõvé tenné az ilyen akciókat. Leszögezte: mindenképpen újra kihelyezik a táblákat.

Magánszemélytõl kapott írásbeli panaszt a helyi önkormányzat a magyar táblákról – válaszolta lapunk kérdésére Biró Rozália, a város RMDSZ-es alpolgármestere. Felidézte: még júliusban nyújtotta be levelét egy váradi román nemzetiségű állampolgár, kérvén, vegyék le a szerinte törvénybe ütközõ táblákat, de a városházától nem kapott választ a törvényben megszabott 30 napos határidõn belül. Emiatt valószínűleg az ombudsman területi képviselõjéhez fordulhatott, hiszen szeptember hetedikén annak hivatalából érkezett levél a városházára – tudtuk meg az elöljárótól.

Biró elmondása szerint ebben az állt, hogy az önkormányzat köteles idõben reagálni a lakossági panaszra, illetve betartani a törvény elõírásait. Az elöljáró szerint a műszaki osztály ennek alapján kérhette föl a magáncéget a táblák levételére. Egyébként szerinte sem volt jogszerű a magyar táblák kihelyezése, hiszen a helyi önkormányzat egy másik határozatában pontosan meg van szabva, hogyan kell kinéznie egy utcanévtáblának, és minden, ami ettõl eltér, szabálytalannak tekinthetõ, még akkor is, ha a tábla magántulajdonban lévõ épületre kerül ki. Hangsúlyozta: a szövetség azon az állásponton van, hogy magyar utcanévtáblán csak a hivatalos román elnevezés alapján készült fordítást szabad feltüntetni, mégpedig kék alapon fehér betűkkel, úgy, ahogy a hivatalos jelzések kinéznek.

„Jogszerűen járt el a nép ügyvédjének területi képviselõje” – szögezte le lapunknak Rücz Erzsébet ombudsmanhelyettes. Elmondta: a területi képviselet nem hozhat határozatot, csak arra szólíthatja fel a helyhatóságot, hogy cselekedjen törvényesen, és ennek egyik példája a határidõn belüli válaszadás. Elmondta azt is viszont, hogy a nép ügyvédje nem csak bejelentésre cselekedhet, tehát a területi képviselõ saját akaratából is tudomást szerezhetett volna a Csomortányi által emlegetett, már érvényben lévõ, de gyakorlatba még nem ültetett helyi jogszabályról, és kivizsgálhatta volna, hogy az egyáltalán törvényes-e, vagy sem.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés