2010. február 12., 08:312010. február 12., 08:31
Márton András, az ügynökség igazgatója a Krónika érdeklődésére elmondta: a magyar nyelvtanfolyamokat a román nemzetiségű közalkalmazottak igényelték, így született meg a program beindításának ötlete. A célja az, hogy a résztvevők a kurzusok lejárta után képesek legyenek magyar nyelven alapszintű beszélgetéseket folytatni.
A tanfolyamok január végén indultak, és március végéig tartanak, az érdeklődők heti két alkalommal, kétórás foglalkozáson vehetnek részt a József Attila Általános Iskolában. A tanácsosoknak Lukács Borbála magyar szakos tanárnő tart felkészítőket. A résztvevők többek közt elsajátíthatják a magyar nyelvtan alapjait is – tudtuk meg Márton Andrástól.
„Eleinte attól tartottunk, hogy nem lesz elég érdeklődő, de elképzeléseinket felülmúlva, átlagban 15–20-an vesznek részt a tanfolyamokon” – mondta az igazgató. Az intézményvezető elmondta, az eredeti elképzelés szerint kizárólag a román nemzetiségű önkormányzati képviselőknek szerveztek volna magyar nyelvtanfolyamokat, később azonban a város közintézményeinek alkalmazottai is jelentkeztek.
„Meglepő volt, hogy a programot menet közben bővíteni kellett, mivel egyre többen jelentkeztek. Az oktatóktól megtudtuk, még mindig van hely újabb jelentkezőknek: míg van üres hely a padokban, jöhetnek mások is” – mondta a tanfolyam lebonyolításával megbízott intézmény vezetője.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.