Hirdetés

Magyar állampolgárság: Budapest készül a „nagyüzemre”

Ügyfélbarát eljárást ígért a magyar állampolgárságért folyamodók számára Wetzel Tamás, a magyar állampolgársági törvény végrehajtásáért felelős miniszteri biztos azon a kolozsvári fórumon, amelyen az eljárás részleteit ismertette. Kijelentette, a magyar közigazgatás felkészült arra, hogy január elsejétől fogadja a kérvényezőket. Két héten belül válik elérhetővé az a honlap, amelyen valamennyi szükséges információt megtalálnak az érdeklődők.

Gazda Árpád

2010. október 13., 08:322010. október 13., 08:32

„Senkire nem fogjuk rátukmálni a magyar állampolgárságot. Mindössze annyit teszünk, hogy aki akarja ezt, annak lehetőséget biztosítunk a megszerzésére” – Wetzel Tamás, a magyar állampolgársági törvény végrehajtásáért felelős miniszteri biztos fogalmazott ekképpen azon a hétfő esti kolozsvári fórumon, amelyen a „kedvezményes honosítási eljárás” részleteit ismertette.

Elmondta, mindent megtettek annak érdekében, hogy a magyar közigazgatás január elsejétől felkészülten várja a magyar állampolgárságot igénylő határon túli magyarokat. Mintegy két hét múlva lesz elérhető az a honlap, amelyen valamennyi szükséges információt megtalálnak az érdeklődők. Az erdélyi magyaroknak az állampolgárságért valamely magyarországi önkormányzat anyakönyvvezetőjéhez vagy a kolozsvári, csíkszeredai vagy bukaresti konzulátushoz kell fordulniuk.

A benyújtandó iratcsomónak a kérvény mellett tartalmaznia kell egy saját kézzel írott rövid önéletrajzot, valamint azokat a dokumentumokat, amelyek jelzik, hogy a kérvényező valamely felmenője olyan területen született, élt, amely egykor Magyarországhoz tartozott. Nem szükséges a magyar hatóságok által kiállított egykori iratot felmutatni, elfogadják például az olyan román születési bizonyítványokat is, amelyeket a két világháború között azon a területen állítottak ki, amely 1940 és ’45 között Magyarországhoz tartozott. Amennyiben egy felmenő iratai szolgálnak bizonyítékul, az igénylőnek dokumentumokkal kell igazolnia a leszármazotti jogviszonyt.

A román okmányoknak a hitelesített fordítását kell csatolni, de elfogadják a romániai hiteles fordítók által kiállított dokumentumokat is. Az eljárás során a nyelvtudást is ellenőrzik, de a kérvényezőnek mindössze az életrajzára vonatkozó kérdésekre kell tudnia válaszolni magyarul. Az államfő által aláírt honosítási okiratot az eskütételkor kapja meg az igénylő. Ha a folyamodó hiánytalan dossziét ad be, az ügyintézés legtöbb öt hónapot vesz igénybe. A magyar hatóságok nem számolnak fel illetéket az ügyintézésre, az igénylőnek mindössze az esetleges fordítási költségekkel kell számolnia.

Wetzel kijelentette, a magyar hivatalnokok nem fognak akadékoskodni a kérvényezőkkel, az ügyfélbarát ügyintézés lesz a céljuk. A kérdésre, hogy mire lesz jó a magyar állampolgárság, az utazási, munkavállalási kedvezményeket említette. Érdekes információt szolgáltatott a státusiroda egyik alkalmazottja, aki szerint a magyarigazolvány értéke is megnőtt. A nyugat-európai államok munkaerőpiacán is jó pontokat szerezhet, aki az okmányt felmutatja.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés