
Magyar Péter (középen), Gáspárik Attila és a ki-beszóló marosvásárhelyi taxis
Fotó: Videófelvétel
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját. Magyar Péter szombaton Parajdra is ellátogat és részt vesz alakulatának a Maros megyei Nagyadorjánban zajló táborában.
2025. augusztus 02., 08:372025. augusztus 02., 08:37
A Tisza Párt vezetője másodszor látogat Romániába azóta, hogy májusban elgyalogolt Budapestről Nagyváradig. Akkori partiumi akcióját tiltakozásképp hirdette meg, miután Orbán Viktor miniszterelnök tihanyi beszédében egyetértését fejezte ki George Simionnal, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökével. Magyar Péter pénteken érkezett Marosvásárhelyre, ahol a közösségi oldalán posztolt bejegyzések tanúsága szerint felkereste Markó Bélát, az RMDSZ egykori elnökét.
Ami – elsősorban az erdélyi magyarok számára – pontatlan meghatározás, a helyes megfogalmazás úgy hangzott volna, hogy romániai miniszterelnök-helyettes vagy Románia egykori miniszterelnök-helyettese. Mint ismert, korábban Magyar ama kijelentése váltott ki megütközést sokak körében, amikor is gyaloglása során „román földnek” nevezte Nagyváradot. Magyar Péter egyébként Kós Károly-plakettet kapott ajándékba Markótól.
Magyar Péterrel egyébként a szövetség egykori elnökén kívül az RMDSZ aktív politikusai közül senki nem kíván szóba állni. Mint ismert, a Tisza elnöke májusban kifogásolta, hogy a szövetség helyi politikusai közül senki nem vett részt a nagyváradi várban tartott beszédén, ezután pedig a Fidesz kémjének nevezte az RMDSZ-t. Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője akkor a Krónikának erre úgy reagált, hogy „a lehallgatások terén Magyar Péternek van tapasztalata”, míg Kelemen Hunor a Tusványos idei kiadásán ugyanerről úgy fogalmazott: „ez is egy a sok hülyeség közül a Kárpát-medencében.”

Magyar Pétert minősíti az RMDSZ szerint, hogy a Tisza Párt elnöke a Fidesz javára történő „kémkedéssel” vádolta meg a szövetséget. Reagáltattuk az RMDSZ-t az ellenzéki politikus nagyváradi kijelentésére.
A Tisza Párt elnöke pénteken Marosvásárhelyen felkereste a Teleki Tékát, majd rövid sétát tett a városban, ahol a református temetőben felkereste Sütő András, valamint Bolyai Farkas és fia, János sírját. A városban Gáspárik Attila színművész, a marosvásárhelyi színház egykori igazgatója kalauzolta, a sétát pedig kisebb közjáték zavarta meg. Az erdélyi hívei, fiatalok, valamint biztonsági emberek társaságában a Borsos Tamás utcában,
A politikus és Gáspárik viccel próbálta elütni az intermezzót, miszerint nincs náluk apró, vagyis mintha kéregető lett volna a taxis. (Mindez megtekinthető a cikkünkbe ágyazott videóban, a 14. perctől). A bérfuvarozó egyébként megjegyzésével arra utalt, hogy a Tisza elnöke korábban felvételt készített a volt feleségével, Varga Judit egykori igazságügy-miniszterrel folytatott beszélgetéséről, az ügy a mai napig ható botrányt váltott ki a magyar belpolitikában.
Szombaton Magyar ellátogat a bányakatasztrófa sújtotta Parajdra, ahol bejegyzése szerint a helyiekkel beszélget majd arról, miként tudna az alakulata az árvíz után segíteni. Az ellenzéki politikus ugyanakkor részt vesz az Erdélyi Kossuth Tisza Sziget által Nagyadorjánban megszervezett Közösségi Párbeszéd Táborban. A Maros megyei településen egyfajta ellenzéki Tusványosként megrendezett táborban környezetvédelmi, irodalmi, politikai témákról beszélgetnek a résztvevők. (A szervezők több helyen bevallottan azt hirdetik, hogy táboruk „több, mint Tusványos”, azaz az idén immár 34. alkalommal megrendezett Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor).
A Tisza rendezvényén a magyarországi meghívottak mellett Erdélyből részt vesz többek között Markó Béla, Smaranda Enache emberjogi harcos, Gabriel Andreescu egyetemi oktató, Sabin Gherman újságíró, Gáspárik Attila és Fosztó László néprajzkutató, szociálantropológus. Mint arról beszámoltunk, a Tisza-tábort már az első napon incidens övezte, miután kitiltották a rendezvényről a Magyar Nemzet és a Hír Televízió munkatársait.

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
2 hozzászólás