
Útra készen. A Szeben megyei „mokanicát” magyar gyártmányú mozdonnyal hirdetik
Fotó: Facebook/Asociatia Prietenii Mocanitei
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
2026. május 01., 16:412026. május 01., 16:41
A magyar vonatkozásokkal meghirdetett utazást az önkéntesekből álló Mokanica Barátai Egyesült szervezi, amely eddig egy hét kilométeres szakaszt állított helyre a mintegy 64 kilométeres kisvasútból, amely Nagyszeben és Szentágota között húzódik a Hortobágy-fennsíkon.
Az egyesület rendszerint dízelvontatású szerelvényekkel szervez utazásokat, de ünnepi alkalmakon – mint most hétvégén is – bevetik a több mint száz éves, Budapesten gyártott gőzmozdonyt is.
„A budapesti mozdonygyár 1911-ben gyártott mozdonya erdélyi erdei vasutakon közlekedett, mielőtt turisztikai pályafutását megkezdte volna; így
– áll a felhívásban.
A vonat Hortobágyfalva pályaudvaráról indul, és a Hortobágyfalva és Holcmány közötti 7 km-es szakaszon közlekedik.
Az oda-vissza út időtartama körülbelül 90 perc.
Az útvonal egy madárrezervátumon halad át, ahol többek között kis sikló, szürke gém, gólya és fácán látható, és egy kis szerencsével szarvasok, őzek, rókák és nyulak is.
Mindezt kiegészítik a néhány juh-, tehén- és lócsorda Ionică bácsi juhásztelepén.
És a tervek szerint meg is hosszabbítják majd az útvonalat.
– közölték az illetékesek.
A vasútvonal műemléki besorolású.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
szóljon hozzá!