
Szilágyi Péter helyettes államtitkár koszorúz a sződemeteri ünnepségen
Fotó: MTI/Miniszterelnökség/Szakács Tamás
A 232 éve született Kölcsey Ferencre emlékeztek pénteken partiumi szülőfalujában, a Szatmár megyei Sződemeteren. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára ünnepi beszédében Kölcsey Ferencnek egy emlékkönyvbe írt üzenetét idézte: „A haza minden előtt”.
2022. augusztus 06., 08:462022. augusztus 06., 08:46
2022. augusztus 06., 08:472022. augusztus 06., 08:47
Úgy vélte: ez a négy szó vezérelte a magyar kormányt is, amikor a legfontosabb nemzetpolitikai döntéseit hozta.
Erre a közös cselekvésre irányítva a figyelmet neveztük el az idei esztendőt a cselekvő nemzet évének” – jelentette ki.
A helyettes államtitkár arra biztatta a hallgatóságát, hogy cselekedjenek és éljenek a Kölcseytől idézett szavak szellemében, hiszen ez méltó a költő emlékéhez is.
Fotó: MTI/Miniszterelnökség/Szakács Tamás
Egyed Emese irodalomtörténész a költő szövegeiből idézve állapította meg: Kölcsey nagyon erős erkölcsi érzékű és érzelmi intelligenciájú ember volt, akinek az együttérzés, a segítőkészség, a szolidaritás határozta meg életét. Mint felidézte,
Fotó: MTI/Miniszterelnökség/Szakács Tamás
A Parainesis Kölcsey Kálmánhoz című írásában fogalmazta meg intelmeit az akkor 12 éves, beteges rokonához. Hitre intette az unokaöccsét, de egyben azt is sugallta, hogy legyen türelmes a más vallásúakkal. Emellett az emberiség és a magyar nyelv szeretetére buzdította.
Fotó: MTI/Miniszterelnökség/Szakács Tamás
Pakulár Julianna sződemeteri református lelkész, a helyi Kölcsey Ferenc Egyházi és Kulturális Központ vezetője arról beszélt, hogy az eldugott partiumi településen az ember zsigereiben is érzi, hogy magyar, mert „a helynek erőtere van”. A lelkész megjegyezte: a Himnusz ugyan nem Sződemeteren született, de itt nyer igazán értelmet.
Fotó: MTI/Miniszterelnökség/Szakács Tamás
Fotó: MTI/Miniszterelnökség/Szakács Tamás
Fotó: MTI/Miniszterelnökség/Szakács Tamás
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!