Hirdetés

Lobbi az ifjúsági igazgatóságért Háromszéken

A megyei ifjúsági és sportigazgatóságok tervezett összevonása miatt fejezte ki aggodalmát tegnapi sajtótájékoztatóján néhány háromszéki ifjúsági vezető. A mintegy harminc ifjúsági civil szervezetet képviselő fiatalok attól tartanak, hogy az átszervezés révén háttérbe szorul az ifjúság.

Bíró Blanka

2010. augusztus 18., 09:282010. augusztus 18., 09:28

Grüman Róbert, a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) képviselője szerint arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy az új intézmény a fiatalság mellőzése helyett inkább az ifjúság és a sport közelítését szorgalmazza. Arra, hogy az igazgatóság továbbra is teljesítse küldetését a korábbi vezető, majd aligazgató Tischler Ferenc személye a garancia, vélték a fiatalok. Nemes Előd, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) megyei elnöke szerint ugyanis a szakmai hozzáértés mellett a folytonosságot támogatják.

A fiatalok emlékeztetnek, hogy a koalíciós tárgyalások során az RMDSZ kapta a jogot, hogy az ifjúsági és sportigazgatóságok élére vezetőt nevesítsen. „A megegyezést eddig 10–15 százalékban sikerült érvényesíteni, felhívjuk a szövetség figyelmét, hogy az ifjúság érdekében ez alkalommal ne halogassák az ügyintézést” – mondta Grüman Róbert.

A megyei ifjúsági és sportigazgatóságok vezetőit a múlt héten elbocsátották, és valószínűleg ezen a héten nevezik ki az ideiglenes vezetőt, akinek a feladata lesz a két intézmény egyesítése és átszervezése. Az ifjúsági szervezetek képviselői elmondták, aláírásokat gyűjtenek, és petíciót nyújtanak be, ha nem megfelelő vezető kerül az intézmény élére. Tavaly sikeresen lobbiztak a sztriptíztáncos-múltú korábbi igazgató menesztéséért.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
Hirdetés