
2011. április 11., 07:552011. április 11., 07:55
Lincshangulat alakult ki a hétvégén a Brassó megyei Alsórákoson, miután a másfél ezres, románul beszélő roma közösség több tagja és a község lakói között tettlegességig fajuló konfliktus tört ki. A településen jelenleg fokozott rendőri készültség biztosítja a nyugalmat, miután pénteken verekedésbe torkollt az elmúlt hetekben amúgy is pattanásig feszült viszony.
Pénteken este Gáspár Tamás polgármester családja születésnapot ünnepelt, amikor a ház előtt megszólalt az egyik vendég gépkocsijának a riasztója. A zajra egy fiatalember kilépett a kapu elé, hogy leállítsa a vészjelzőt, a kinn várakozó romák azonban leütötték, majd a segítségére siető másik két fiatalt is megverték: az egyiket a földre taszították, a másikat kővel verték orrba. A három fiatal – köztük a polgármester fia – több zúzódással került kórházba, várhatóan ma engedik haza őket. A helyszínre érkeztek a mentők és a rendőrök, de addig a faluban már elszabadultak az indulatok, többen is úgy nyilatkoztak, lincshangulat volt kialakulóban, tudtuk meg Barát István alsórákosi református lelkésztől, aki beszámolt a Krónikának a péntek esti történtekről.
Elmondta, az összecsődült emberek – körülbelül ötvenen lehettek – szerszámokkal, villákkal, fejszével, feszítővasakkal, sőt háborús szuronyokkal indultak „megleckéztetni” a vétkes romákat. A rendőrök, a lelkész és néhány polgár azonban elállták a cigányok által lakottt Borbáth-telep felé vezető utat, hogy megakadályozzák az önbíráskodást, a vérontást. A felbőszült tömeg kénytelen volt kerülő utat választani, a korábban riasztott csendőrök és rohamosztagosok azonban az utolsó pillanatban közbeléptek. A falusiak nem jutottak el a romatelepig, ahol szemtanúk szerint a romák felkészülve várták a támadást. A rendfenntartókra és az addigra megfékezett tömegre a cigányok kőzáport zúdítottak, kénytelenek voltak fedezékbe vonulni. A lelkész szerint lincselésre azért nem került sor, mert a jelentősen megerősített létszámú csendőrség közbelépett. Barát István szerint ugyan nem bizonyítható, de arra gyanakszanak, hogy a péntek esti támadás provokáció volt, és felmerült a kérdés, hogy kinek áll érdekében a tervek szerint hétfőtől életbe lépő „rend- és csendvisszaállító szervezkedés” megakadályozása. Barát István a hatóságoktól vár határozott lépéseket, hogy megvédjék az adófizetőket.
Gáspár Tamás polgármester a Krónikának elmondta, a pénteki incidens előre kitervelt támadás lehetett, mert valakik elkezdték híresztelni a romatelepen, hogy az elöljáró bántalmazott egy roma asszonyt. A cigányok szerinte erre az álhírre mentek a házához, hogy leszámoljanak a polgármesterrel. A négy tettest 29 napos előzetes letartóztatásba helyezték, ám fellebbeztek a döntés ellen. Gáspár Tamás abban bízik, hogy a bíróság nem ad helyt az óvásnak, mert elmondása szerint, ha a bajkeverők hazakerülnek a faluba, tovább borzolják majd a kedélyeket. A polgármester beszámolt arról is, hogy az elmúlt héten a rendőrség és a csendőrség képviselői a faluban felmérték, pontosan hol kell járőrözniük. Csütörtökön rendkívüli tanácsülésen megszavazták, hogy őrző-védő céget szerződtetnek.
Kihirdették, hogy 18 és 60 év közötti önkéntesek jelentkezését várják, akik a biztonságiakat segítik. Elfogadták, hogy a faluban minden állattartó köteles az agrárreferenstől igazolást kérni, hogy van, amivel eltartania a jószágait – ezzel a fa- és terménylopást próbálják megfékezni. A romáknak ugyanakkor felajánlották, hogy földet adnak nekik a telep környékén. A polgármester kérte, hogy javítsák meg a bekötőutat, hogy a rendfenntartók és a mentők gyorsabban kiérkezzenek a helyszínre. Ambrus Károly, Brassó megye alprefektusa lapunknak elmondta, Alsórákoson egyelőre a hétvégeken és hétköznapokon este nyolc óra után betiltják az alkoholárusítást, a szekerek és járművek mozgását fokozottan figyelik, mindent megtesznek, hogy mérsékeljék a törvénytelen cselekedetek elkövetésének lehetőségét.
A prefektúra ugyanakkor kérvényezni fogja a belügyminisztériumtól, hogy a helyi rendőrség létszámát növeljék azokon a településeken, ahol nagyobb a konfliktusveszély, mondta Ambrus Károly. A múlt hét elején elfogadott intézkedések továbbra is hitelesek, és azokat az ütemterv szerint alkalmazzák, a romáknak időben kiadják a szociális segélyt, a gyerekeknek délutáni foglalkozásokat szerveznek, a rendfenntartók és az önkormányzat képviselői összehangoltan próbálják megerősíteni a közbiztonságot.
Amint arról korábban helyszíni riportunkban beszámoltunk, Alsórákoson a másfél ezres, románul beszélő roma közösség több tagja évek óta rettegésben tartja, fosztogatja a település lakóit. A magyar többségű Brassó megyei község lakói szerint a helyzet odáig fajult, hogy több portán a családtagoknak éjjel felváltva kell őrködniük, mert a fosztogatók napi rendszerességgel törnek be az udvarokra, élelmiszert, háziállatokat és szerszámokat is ellopnak. A Borbáth falurészben élő romák a Krónikának nem tagadták, hogy lopni járnak, mint mondják, rákényszerülnek a tolvajlásra munkahelyek és állami segélyek hiányában.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!