
Lezárják hétfőtől a kolozsvári Főtér nyugati oldalát, ugyanis folytatódik a tér felújítását célzó beruházás – tájékoztatott közleményében a polgármesteri hivatal.
2017. február 19., 16:252017. február 19., 16:25
2017. február 19., 16:252017. február 19., 16:25
A tervek szerint a Főtér nyugati, számos népszerű vendéglátó-ipari egységnek otthont adó részét gyalogos övezetté alakítják, azaz teljesen kitiltják az autós forgalmat, fákat ültetnek, és a teraszoknak is nagyobb hely jut. A projektet az ígéretek szerint május végéig, a fesztiválszezon kezdete előtt befejezik. Emil Boc, a kincses város polgármestere rámutatott: modern, zöldövezetes, korszerű lámpatestekkel megvilágított városrészt alakítanak ki, ahol sétálni, pihenni is lehet. Hozzátette: a főtéri taxiállomás is megmarad, csak átköltözik a szemközti, keleti oldalra. A városháza az autóvezetők megértését kéri.
A Főtér gyalogos övezetté alakítása egyébként egy meglehetősen régi projekt része, amelynek megvalósítását már 2006-ban elkezdték. Azóta viszont a beruházási tervnek csak az első részét ültették gyakorlatba: felújították a Deák Ferenc (Eroilor) utcát, ennek nyomán nagyobb helyet biztosítottak a gyalogos forgalomnak. A Főtér átalakítását célzó terv szerint az északi és déli oldalon tovább közlekedhetnek az autók, megmarad a Szent Mihály-templom melletti parkoló is, amelynek a bejáratát elköltöztetik, a keleti oldalon pedig taximegállót és biciklisávot alakítanak ki. Az átalakítás során új fákat is ültetnek, és korszerűsítik a közvilágítást.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
szóljon hozzá!