Hirdetés

Leégett egy andrásfalvi pékség

Tűz ütött ki egy pékségben a Nyárádszeredához csatolt Nyárádandrásfalván vasárnap. Az épület 90 százalékban leégett.

Máthé Éva

2009. szeptember 08., 09:052009. szeptember 08., 09:05

Călin Handrea százados, a marosvásárhelyi tűzoltóság helyettes vezetője még pontosan nem tudta, mitől keletkezett a tűz, de szerinte feltehetően rövidzárlat okozta: „Egyelőre semmi nem utal arra, hogy szándékos gyújtogatás történt volna, de a kivizsgálás folytatódik. A rendőrség sem talált szándékosságra utaló jeleket, ám ezt csak később lehet egyértelműen megállapítani.” A tűzoltás mintegy 5 órát tartott. A pékség mellett leégett háznál szorgoskodók azt is elmondták, hogy még vasárnap este is begyulladt a pékségben levő liszt, viszont a tüzet eloltották a tűzoltók segítsége nélkül.

Bíró László üzletember, a leégett pékség tulajdonosa – aki egyelőre nem tudta felbecsülni a kárt – nem hiszi, hogy rövidzárlat okozta a tüzet, egyúttal a tűzoltókat is kérdőre vonta. „Egészen biztos vagyok, hogy nem a villanyhálózat miatt keletkezett a tűz. Ahol fellobbantak a lángok, az egy üres helyiség, és abban mindössze egyetlen neoncső volt, attól nem hiszem, hogy tűz keletkezett volna – nyilatkozta lapunknak Bíró László. – A szeredai tűzoltókocsi az értesítés után félórával érkezett, de nem volt vize. Állítólag csak 200 liter vizet tudtak felhasználni, mert rossz a kocsi, szivárog.

A szovátaiak hamarabb jöttek, mint a vásárhelyi tűzoltók, akik másfél óra alatt tették meg a 22 kilométeres útszakaszt. Ezt egészen biztosan állíthatom” – mondta Bíró László, annak ellenére, hogy a hivatalos jelentés szerint a nyárádszeredai tűzoltóság a riasztás után 6-7 perc alatt a helyszínre ért. Marosvásárhelyen tíz perccel később kapták az értesítést, és 40 perc alatt értek a helyszínre a Dászkel László nyárádszeredai polgármester által felmutatott jelentés szerint.

A polgármester hozzátette, az önkormányzatnak nincs anyagi alapja ahhoz, hogy kisegítse a kárvallottakat. „A pékség melletti családi ház, a Major házaspár ingatlanja tudtommal be volt biztosítva. Azt el tudom képzelni, hogy a szeredaiak gyűjtést szerveznek a kárvallottak megsegítésére – nyilatkozta Dászkel László. – A tűzoltók szerint a legnagyobb gond az volt, hogy a pékség új épületének tetőszerkezete alatti szurok megolvadt, s körben lefolyt az épület falán.” A tűz megfékezését az is nehezítette, hogy a tűzoltókocsiknak mindig a Nyárád folyóhoz kellett sietniük, ha elfogyott a víz a tartályokból, mivel a pékség környékén nincs vízforrás – Nyárádszereda közművesítése még nem fejeződött be.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
Hirdetés
Hirdetés