
Fotó: A szerző felvétele
2010. augusztus 27., 10:302010. augusztus 27., 10:30
Az elmúlt évben kezdődött el a csaknem negyven éve kialakított Színház tér rehabilitálása Marosvásárhelyen. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház építésekor, 1972-ben alakult át gyökeresen a város főtere, a jelenlegi Rózsák tere. A kommunista hatalom legszívesebben eltüntette volna a föld színéről a ferencesek templomát és kolostorát, de végül a templomtorony megmaradt, éspedig kegyeleti okokból, hiszen az épületek alatt kripták találhatók. A kolostor kriptájába a ferences papok temetkeztek, de egyes grófi családok tagjainak a hamvait, például Jósika Miklós író feleségének a holttestét is ott helyezték örök nyugalomra. Az önkormányzat úgy döntött, hogy feltárja a lebontott kolostor helyét, s amikor majd kész lesz az új térburkolat, színeskőkontúr jelzi a kolostor helyét, esetleg szabadtéri múzeumot alakítanak ki. Csegzi Sándor alpolgármester elmondta, a hatályban levő törvények mindenképpen előírják, hogy az építkezések, felújítások helyén el kell végezni a történelmi jellegű feltárásokat. A munkálatok várhatóan jövőre fejeződnek be. A Maros Megyei Múzeum munkatársa, László Keve régész vezetésével zajlott a feltáró munka, amely pillanatnyilag szünetel. Elmondta: a mostani feltáráshoz az Országos Régészeti Bizottságtól kaptak engedélyt, és annak kell jelentést tenniük a leletekről. „Most azért álltunk le, mert elfogyott az a pénz, amit az önkormányzat a munkálatokra szánt. Ha a finanszírozás folytatódik, akkor ismét elkezdjük a munkát” – közölte a múzeum munkatársa.
Az egykori templom és kolostor a város szívében levő egyhektárnyi területtel együtt a kommunista korszak előtt a ferences rend tulajdonát képezte. Pál atya évekig Marosvásárhelyen szolgált, és bár most Kolozsváron dolgozik, hetente négy napot Vásárhelyen tölt, ahol szociális otthont működtet. Tőle tudjuk, hogy sem a vásárhelyi önkormányzat, sem a múzeum nem vette fel a kapcsolatot a renddel a feltárást illetően. „Mi pereskedtünk annak érdekében, hogy az egykori területünket is visszakapjuk, de végül olyan ítélet született, hogy csak a megmaradt torony a miénk, a telekért pedig kárpótlást kell kapnunk, ami nem történt meg – avatott be a részletekbe a ferences szerzetes. – Végül a belvárosi egy hektárért a külvárosban, az Ady (Rovinari) negyedben egy sokkal kisebb telket kaptunk. Viszont az egykori kripta, és minden építmény, ami az altalajban van, mégiscsak a miénk, és bárki bármit ügyködik a térségben, azt velünk illett volna megtárgyalnia. Sem a jelenlegi provinciálisunkkal, a Kolozsváron szolgáló Orbán Szabolccsal, sem mással a rend tagjai közül nem beszélt senki erről. Én jelentettem a provinciálisunknak azt, hogy lépnünk kell az üggyel kapcsolatban, de ez még nem történt meg.”
A Maros Megyei Múzeum igazgatója, Soós Zoltán szerint csak abban az esetben kellett volna engedélyt kérniük a Ferenc-rendtől, ha megbontják a kriptát. „Valóban úgy lehet, hogy a kriptában ferences főpapokat, magas rangú egyházi vezetőket temettek el, viszont ennek a feltárásához további külön engedélyek kellenek, amelyekkel nem rendelkezünk, tehát nincs még tervbe véve ennek a kibontása. Szerintem a ferences rend számára is hasznos dolog, ha feltárjuk a kolostor alapját, és látható módon megjelöljük azt, hogy hol volt” – nyilatkozta a Krónikának az igazgató. A ferencesek 1745-ben kezdték építeni, a munkálat 1777-re fejeződött be, viszont a templom tornya csak 1802-ben épült fel. A templom szerves részét képezte a kolostornak. A kolostor a szokásos épületek mintájára készült – belső, zárt udvarán gyönyörű virágos, illetve zöldséges kert ékesítette az épületegyüttest.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.