2008. október 01., 00:002008. október 01., 00:00
A lakosság érdektelensége és a referendum sikertelen parlamenti szereplése miatt meghiúsult a terv, így Ráksa lett az egyetlen olyan falu Romániában, amely korszerű épülettel rendelkezik ugyan, de nem községközpont.
Avasújváros magyar lakossága azonban ellenzi a tervet. „Avasújváros lakossága nevében kijelenthetem, semmilyen módon nem egyezünk bele a községközpont elköltöztetésébe” – nyilatkozta az egyik helyi román lapnak Majláth Gábor, a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben megválasztott községi tanácsos.
Bár a polgármester indoklása szerint csupán ideiglenesen, a jelenlegi székhely felújításáig helyeznék át Ráksára a hivatalt, a lakosság szkeptikus ezt illetően. Bejelentették, a mai tanácsülésen 400-an lesznek jelen, hogy a kedvezőtlen döntés esetén tiltakozzanak. Ennek ugyanis megvan a reális esélye, hisz elég párt támogatja.
Eugen Chioran, a megyei prefektúra jogtanácsosa szerint azonban ez elvileg nem következhet be, hisz az 1968/2-es számú törvény értelmében Avasújváros község központja Avasújvároson van, csak községközponton belül lehet módosítani az intézmény székhelyét. „Így semmi szükség a tanácsosok szavazatára” – fogalmazott.
Ugyanakkor az RMDSZ megpróbált kompromisszumos megoldást találni az ügyben. Csehi Árpád megyei tanácselnök megállapodott Toma Betea polgármesterrel, hogy a polgármesteri hivatal felújításáig az alkalmazottak egy részét áttelepítik Ráksára, Újvárosban pedig továbbra is fenntartanak egy munkaközpontot az itteni lakosság és a távolabbi falvak, Kőszegremete, Negyhegy, valamint Muzsdaj számára.
Végh Balázs
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.