Hirdetés

Közel húszezer lejnyi bírságot eredményezett a tiltás ellenére megtartott nagyváradi Pride-felvonulás

Pride

Utcára vonultak. Az önkormányzat tiltása ellenére megtartották a Pride-felvonulást, nem maradtak el a bírságok

Fotó: Facebook/Asociatia Accept

Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.

Krónika

2025. július 28., 12:072025. július 28., 12:07

Mint arról beszámoltunk, az LMBTQ-aktivistákból álló Ark Egyesület több ízben is engedélyt kért az önkormányzattól, hogy megtarthassa a Pride-felvonulást, azonban a városháza elutasító választ adott, arra hivatkozva, hogy

a tervezett útvonal helyszíneire – a Fő utcán, a Bémer (Ferdinánd) és a Szent László (Egyesülés) téren – korábban már más rendezvényeket jelentettek be, illetve felújítási munkálatok zajlanak.

Hirdetés

Az egyesült ellen ellenére is utcára hívta az embereket, ám a csendőrség nem engedte, hogy a néhány száz fős tömeg végig vonuljon a sétálóutcán: mellékutcákba terelték a résztvevőket, és a központi Szent László hídon sem kelhettek át, ehelyett a gyalogos Garasos-hídon vonultak át Olasziból Újvárosba.

korábban írtuk

Nem kér a Pride-ból a nagyváradi önkormányzat, de a szervezők akkor is utcára akarnak vonulni
Nem kér a Pride-ból a nagyváradi önkormányzat, de a szervezők akkor is utcára akarnak vonulni

Idén sem engedélyezi a nagyváradi önkormányzat az LMBTQ-közösség Pride-felvonulását – közölte szerdán a szervező Ark Egyesület.

Nem mehettek el azonban a városházáig: a csendőrök a Kossuth (Függetlenség) utcai mélygarázs fölött kialakított térre terelték be őket, ott tartottak beszédeket.

A csendőrség közben több résztvevőt is megbírságolt, de bírságot róttak ki egy fiatalemberre is, aki a menet résztvevőit szidalmazta.

A megbírságolt személyek között van Victor Ciobotariu, az ACCEPT egyesület ügyvezető igazgatója is, amely Románia egyik legismertebb LMBTQ+ jogvédő szervezete. Egy nyilvános bejegyzésben arról számolt be, hogy szorongás miatt kezelés alatt áll, és a felvonulás során pánikrohamot kapott, de a rendőrség megállította és megbírságolta.

A helyi önkormányzat elutasítását több mint 40 civil szervezet és több európai parlamenti képviselő is bírálta, akik intézményesített homofóbiával és kettős mércével vádolták a városvezetést.

Az előző években ugyanis a Pride iránti kérelmeket hasonló módon utasították el, míg más rendezvényeket, köztük vásárokat és fesztiválokat gond nélkül jóváhagytak.

A felvonuláson részt vettek egyes nagykövetségek, civil szervezetek és emberi jogi intézmények képviselői is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Két nagy Maros megyei beruházás is újraindulhat – Bolojan Marosvásárhelyen jelentette be a részleteket

Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.

Két nagy Maros megyei beruházás is újraindulhat – Bolojan Marosvásárhelyen jelentette be a részleteket
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Kozma Mónika a Krónikának: az átvilágítás után szakmai alapon kell dönteni az erdélyi gazdaságfejlesztés jövőjéről

Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.

Kozma Mónika a Krónikának: az átvilágítás után szakmai alapon kell dönteni az erdélyi gazdaságfejlesztés jövőjéről
2026. augusztus 31., hétfő

Lift az életért: egy erdélyi város láthatja el elsőként felvonóval a négyszintes lakóházakat is

Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.

Lift az életért: egy erdélyi város láthatja el elsőként felvonóval a négyszintes lakóházakat is
2026. augusztus 31., hétfő

Itt van az ősz: búcsúzik a kánikula, de szeptemberben még visszatér a nyár

Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.

Itt van az ősz: búcsúzik a kánikula, de szeptemberben még visszatér a nyár
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
2026. augusztus 31., hétfő

Fritz elárulta, mihez kezd, miután elveszíti polgármesteri tisztségét Temesváron

Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.

Fritz elárulta, mihez kezd, miután elveszíti polgármesteri tisztségét Temesváron
2026. augusztus 30., vasárnap

Hamarosan megnyílik a Székely Lovasmúzeum a felújított Mikó-kastélyban

A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.

Hamarosan megnyílik a Székely Lovasmúzeum a felújított Mikó-kastélyban
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Megújult a Bánffy-kastély, új közösségi és turisztikai tér vár Szilágynagyfaluban

A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.

Megújult a Bánffy-kastély, új közösségi és turisztikai tér vár Szilágynagyfaluban
2026. augusztus 30., vasárnap

Szászfenesen avatták fel Románia rendszerváltás utáni első, „zöldmezős beruházással” épült múzeumát

Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.

Szászfenesen avatták fel Románia rendszerváltás utáni első, „zöldmezős beruházással” épült múzeumát
2026. augusztus 30., vasárnap

A gyulafehérvári székesegyházban tartják a romániai magyar iskolák tanévnyitóját

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.

A gyulafehérvári székesegyházban tartják a romániai magyar iskolák tanévnyitóját
Hirdetés
Hirdetés