2010. augusztus 18., 09:332010. augusztus 18., 09:33
„Ha drasztikusan csökken a gyereklétszám, nem lehet fenntartani az intézményeket” – magyarázta a főtanfelügyelő. Mint részletezte, szeptemberben már nem nyitja meg kapuit a lisznyói elemi iskola, az uzonfüzesi óvoda és a csernátoni faluvégi kis iskola. Keresztély Irma emlékeztetett, a háromszéki tanügyi rendszer átszervezése 2007-ben kezdődött el, amikor hat egységet számoltak fel, a következő évben másik hármat voltak kénytelenek bezárni.
A néhány gyereket iskolabusszal szállították a községközpontba, vagy a legközelebbi település iskolájába, óvodájába. A főtanfelügyelő szerint sikerült egy kiegyensúlyozott iskolahálózatot kialakítani, azonban a gyereklétszám-csökkenés miatt idén újra elkerülhetetlenné vált a tanügyi egységek felszámolása. Keresztély ugyanakkor elmondta, a fejkvótarendszer bevezetésével újabb iskolák, óvodák bezárására lehet számítani. Szerinte minden esetben a helyi önkormányzaton múlik az oktatási intézmények további működtetése vagy esetleges felszámolása. „Ha a helyi hatóságok vállalják az iskola fenntartását, a tanfelügyelőség nem kezdeményezi a felszámolását” – összegzett a főtanfelügyelő.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.