
Korrupcióval gyanúsítják a nagylaki határrendészet négy munkatársát. Képünk archív felvétel
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy, a nagylaki határrendészethez tartozó rendőr ellen az Arad Megyei Ügyészség: a korrupcióellenes ügyészek szerint a határrendőrök pénzt fogadhattak el azért, hogy Magyarországról Romániába tartó illegális sertényszállítmányokat átengedjenek az országba.
2026. november 06., 12:012026. november 06., 12:01
Az ügyben csütörtökön öt helyszínen tartottak házkutatást Arad és Temes megyében. Az akciót a belügyminisztérium Korrupcióellenes Főigazgatósága (DGA) Temes megyei szolgálatának tisztjei hajtották végre az Arad Megyei Törvényszék melletti ügyészség irányításával – számolt be a Glasul Aradului portál.
A nyomozás eddigi adatai szerint az első dokumentált eset 2025. május 27-én történt a Nagylak II (autópálya-) határátkelő térségében.
Egy másik, tavaly december 8-án történt esetben a nyomozók szerint további két rendőr 500 lejt vett át hasonló célból. Az ügyészség állítása szerint a pénzt a rendőrségi jármű mögött adták át, cserébe a dokumentumok nélküli szállítmány akadálytalan beléptetéséért.
A harmadik vizsgált korrupciós eset 2026. március 12-én történt a nagylaki országúti határátkelő közelében. A nyomozók szerint az egyik határrendőr eredetileg 200 eurót kért azért, hogy a jövőben lehetővé tegye okmányok nélküli sertések behozatalát Romániába. A gyanú szerint végül 800 lej átvételével érte be.
Az ügyészek négy rendőr ellen folytatják a büntetőeljárást. Közülük az egyik személyt két rendbeli, a másik három gyanúsítottat egy-egy rendbeli vesztegetés elfogadásával gyanúsítják. A házkutatások az országos szinten zajló Jupiter-hadművelet keretében történtek, amelyet a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék melletti ügyészség koordinál.

Egész iparág épült az élőállatok csempészésére a román–magyar határ mentén, a minap például két illegális sertésszállítmányt tartóztattak fel Nagylakon. A hatóságok elrendelték a járművek és az állatok elkobzását, illetve utóbbiak megsemmisítését.
Nem tárgyakat, hanem élményeket és identitást vásárolnak a fiatalok, döntéseiket pedig egyre inkább a lájkok, a trendek és a kortársak elvárásai befolyásolják. Szabó Júlia ifjúságszociológust, a BBTE oktatóját kérdeztük.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.
Hét építőipari cégen keresztül kerülhette meg az adófizetést egy 45 éves Bihar megyei férfi, aki a gyanú szerint éveken át fiktív beszerzésekkel és vállalkozások szándékos fizetésképtelenné tételével trükközött.
„Kövessétek a magyar diákok példáját!” – ezt írta röplapjára 1956 novemberében a tizennyolc éves bukaresti joghallgató, Eugenia Florescu, aki a magyar forradalommal szolidáris diáktüntetést próbált szervezni. A Securitate még aznap éjjel letartóztatta.
Az RMDSZ jövőjéről, a politikai szervezet megújulásának szükségességéről és az erdélyi magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségéről indított vitát Facebook-oldalán Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője és szóvivője.
A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.
Egyre több ukrán állampolgár próbál Románián keresztül Nyugat-Európába jutni, miközben az embercsempészek is üzleti lehetőséget látnak a háború elől menekülők továbbszállításában. Máramaros megyében a napokban egy moldovai férfit fogtak el.
szóljon hozzá!