Hirdetés

Kormányhatározattal araszolhat tovább a Szatmárnémetit a magyar határral összekötő gyorsforgalmi út ügye

A munkálatok elvégzéséhez 1,67 millió négyzetméternyi terület kisajátítása szükséges •  Fotó: Facebook/Szatmár Megyei Tanács

A munkálatok elvégzéséhez 1,67 millió négyzetméternyi terület kisajátítása szükséges

Fotó: Facebook/Szatmár Megyei Tanács

A bukaresti közlekedési minisztérium azt javasolta, hogy kormányhatározattal hagyják jóvá a Szatmárnémetit Óvárival, azaz a magyar határral összekötő gyorsforgalmi út megépítéséhez szükséges kisajátításokat.

Páva Adorján

2023. augusztus 21., 13:482023. augusztus 21., 13:48

2023. augusztus 21., 13:562023. augusztus 21., 13:56

A Szatmár Megyei Tanács hétfői tájékoztatása szerint a kártalanítás becsült összege 7,33 millió lej. Emlékeztetnek: az útvonal teljes hossza 14,862 kilométer, amely 10,831 km gyorsforgalmi útból és 4,031 km bekötőútból áll. A munkálatok elvégzéséhez 1,67 millió négyzetméternyi terület kisajátítása szükséges, amely 597 magántulajdonban lévő területből áll.

„Egy új határátkelő megnyitása elengedhetetlen Szatmár megye számára. A petei határátkelő tehermentesítése mellett ugyanakkor ez a gyorsforgalmi út Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék kölcsönös fejlődését is elő fogja segíteni, valamint kapcsolódási pontot hoz létre Szatmár megye és az európai autópálya-hálózat között” – nyilatkozta Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.

Hirdetés
•  Fotó: Facebook/Szatmár Megyei Tanács Galéria

Fotó: Facebook/Szatmár Megyei Tanács

A gyorsforgalmi út az „északi autópálya” néven ismert projekt része, amely Szatmárnémeti mellett – kelet felé – Nagybányát, Dést, Besztercét, Vatra Dorneit és Suceavát érinti. Ugyanakkor a Szatmár–Óvári-szakasz nemzetközi megállapodás része is.

A Mátészalka–Szatmárnémeti gyorsforgalmi út létesítéséről 2021 áprilisában írt alá megállapodást Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter az akkori román gazdasági tárcavezetővel. Ez lesz a harmadik gyorsforgalmi útkapcsolat Magyarország és Románia között, a Csenger (HU) és Óvári (RO) térségében megépülő átkelővel. Az új út Szatmárnémeti körgyűrűjét kapcsolja majd össze az M3-as autópályából leágazó, épülő M49-es autóúttal.

Szijjártó idén áprilisban is tárgyalt román tárcavezetőkkel Bukarestben. A magyar politikus jelezte: korábbi célkitűzéseik alapján ötévente újabb gyorsforgalmi útkapcsolatot adnak át a két ország között. Ez sikerült 2015-ben és 2020-ban is: a jelenleg működő két összeköttetés a magyar M43-as és a romániai A1-es (dél-erdélyi) autópályát összekapcsoló, Csanádpalota–Nagylak II átkelő (2015 óta), illetve a magyar M4-es sztrádát és a romániai A3-ast (észak-erdélyit) összekapcsoló Nagykereki–Bors II átkelő (2020).

Idézet
Illetve előkészítés alatt van a 2025-ös siker is, amikorra összekötik a felek a magyarországi M3-as autópályát a Szatmárnémeti körüli gyorsforgalmi úthálózattal”

– sorolta Szijjártó.

A gyorsforgalmi magyarországi folytatása •  Fotó: Facebook/Szatmár Megyei Tanács Galéria

A gyorsforgalmi magyarországi folytatása

Fotó: Facebook/Szatmár Megyei Tanács

Nem feledve, hogy közben megállapodás született a negyedik összeköttetésről is: a bukaresti kormány tavaly decemberben hagyta jóvá egy új gyorsforgalmi összeköttetés létesítését Románia és Magyarország között, amely a Magyarországon Békéscsabától Méhkerék felé tovább épülő (M44-es) autóutat köti majd össze a romániai oldalon Nagyszalontánál a Várad és Arad között létesítendő új gyorsforgalmival. „Ma már a 2030-as sikert biztosítottuk, hiszen megállapodtunk a negyedik gyorsforgalmi összeköttetésünkről is” – hangsúlyozta Szijjártó.

korábban írtuk

Picit lassabban járj, tovább érsz: gyorsforgalmi utak szépíthetnek a sztrádakudarcokon
Picit lassabban járj, tovább érsz: gyorsforgalmi utak szépíthetnek a sztrádakudarcokon

Előrelépés történt az Arad és Nagyvárad között tervezett új gyorsforgalmi út ügyében, melynek megépítése immár biztosra vehető, főleg a projektbe foglalt „ráadás” miatt, mely Magyarország és Románia negyedik gyorsforgalmi összeköttetését jelenti.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

„Az iskola megtanít felismerni a világ és saját tudásunk határait.” Erdélyi magyar iskolák tanévnyitója Gyulafehérváron

Szombaton a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban tartották az erdélyi magyar iskolák tanévnyitó ünnepségét a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szervezésében.

„Az iskola megtanít felismerni a világ és saját tudásunk határait.” Erdélyi magyar iskolák tanévnyitója Gyulafehérváron
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Autó nélkül maradt a tinédzser, akit háromszor kaptak el jogosítvány nélkül

Elkobozták az autóját annak a 18 éves kolozsvári fiatalnak, akit rövid időn belül háromszor is jogosítvány nélkül vezetésen értek tetten.

Autó nélkül maradt a tinédzser, akit háromszor kaptak el jogosítvány nélkül
2026. szeptember 05., szombat

Bölcsődeavató Székelyhídon: már nyolc új kisdedóvót építettek Bihar megyében

Az intézmény az RMDSZ kezdeményezésére elindított, a fejlesztési minisztérium által finanszírozott országos bölcsődeépítési program keretében valósult meg.

Bölcsődeavató Székelyhídon: már nyolc új kisdedóvót építettek Bihar megyében
2026. szeptember 05., szombat

Károly brit uralkodó tiszteletére nyílik angol pub egy erdélyi faluban

A brit uralkodóról nevezi el a Brassó megyei Sirneán kialakítandó angol pubját Charlie Ottley.

Károly brit uralkodó tiszteletére nyílik angol pub egy erdélyi faluban
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Fejedelmi beruházás Erdélyben: felélesztenék az Apafi-kastély hajdani pompáját

Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.

Fejedelmi beruházás Erdélyben: felélesztenék az Apafi-kastély hajdani pompáját
2026. szeptember 04., péntek

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig
2026. szeptember 04., péntek

Felháborodást váltott ki Kolozsváron, hogy ortodox istentiszteletre tereltek volna diákokat

Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.

Felháborodást váltott ki Kolozsváron, hogy ortodox istentiszteletre tereltek volna diákokat
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Kolozsvár is betiltja a szerencsejátékokat, de a pókernek még nem kell bedobnia a lapokat

Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.

Kolozsvár is betiltja a szerencsejátékokat, de a pókernek még nem kell bedobnia a lapokat
2026. szeptember 04., péntek

Kilőttek egy medvét az egyik erdélyi üdülőtelepen

Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.

Kilőttek egy medvét az egyik erdélyi üdülőtelepen
2026. szeptember 04., péntek

Új iskolatáska nélkül is több száz lej a tanévkezdés. Pedagógus tanácsai, hogy mire érdemes költeni

Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.

Új iskolatáska nélkül is több száz lej a tanévkezdés. Pedagógus tanácsai, hogy mire érdemes költeni
Hirdetés
Hirdetés