
Fotó: A szerző felvétele
Repedt tartópillérek, víz kimosta töltések. Egyelőre ezeket a hibákat fedezték fel az Autópályák és Országutak Országos Társaságának (CNADN) ellenőrei az épülő észak-erdélyi autópályánál. A sajtó már október elején beszámolt arról, hogy a Berettyószéplak közelében épülő viadukt három tartópillére megrepedt. Bogdan Sgârcitu, a pályaépítő Bechtel társaság kommunikációs igazgatója akkor elismerte a repedések létezését, de úgy vélte, ezek csak a pillérek felszínén jelentkeztek. Tény, hogy mind a Bechtel, mind a CNDAN szakértői vizsgálatot kértek a repedésekkel kapcsolatban. E folyamatban lévő vizsgálat eredményei alapján döntik el, hogy lebontják és újraépítik a pilléreket, vagy elégséges csupán megerősíteni azokat.
Még jószerével le sem csengett a megrepedt pillérek botránya, az Evenimentul Zilei újabb hiányosságról számolt be. A bukaresti napilap szerint az Aranyosgyéres és Gyalu közötti szakaszon megannyi hibásan elvégzett munkálatot kell kijavítania a társaságnak. A legnagyobb gond az esővíz elvezetésére szánt csatornáknál mutatkozik. A betonelemekkel kirakott árkok sok helyen nem töltik be funkciójukat, így az esővíz máris beszivárgott a töltés alá, és kikezdte azt. Az is kiderült ugyanakkor, hogy a Bechtel nem olyan minőségű aszfaltot öntött a pályára, mint amilyen a megrendelésben szerepelt. A szükséges javítások összértéke a CNADN becslése szerint meghaladja a százmillió eurót. A társaság képviselője, Radu Gaşpar a lapnak elmondta, most vizsgálják, ki a felelős a hibásan elvégzett munkálatokért, az állami társaság viszont egyelőre nem látja okát annak, hogy pénzt költsön a javításokra. Gaşpar három lehetséges változatot vázolt fel a vízelvezető csatornákkal kapcsolatos gondokra. Úgy vélte, ha a helyi talajviszonyok nem felelnek meg a dokumentációnak, akkor nyilvánvalóan a megrendelőnek kell fedezni a többletköltségeket. Ha viszont tervezési vagy kivitelezési hibák okozzák a beszivárgást, akkor a Bechtelé a felelősség. Ezen a szakaszon ugyanis a terveket is az amerikai társaság készítette. Az aszfalt koptatórétegének gyenge minősége kapcsán a kivitelezőnek nincsen mentsége. Itt Radu Gaşpar tényként közölte, hogy a Bechtelnek egy 120 méteres szakaszon fel kell szednie az aszfalt felső, koptatórétegét, és újat kell helyébe öntenie.
Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök augusztusi helyszíni látogatásán elmondta, az állam csak akkor fizeti ki a pályaépítő által elvégzett munkálatokat, ha ezek minőségi ellenőrzése és átvétele megtörtént.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.