
Fotó: Facebook/ANAR
Kőolajtermékkel szennyeződött a Szeben folyó Szeben megyében, a helyszíni ellenőrzés nyomán csütörtökön azonosították be az illetékes hatóságok a szennyezés forrását – tájékoztatott az országos vízügyi igazgatóság (ANAR).
2023. október 26., 17:352023. október 26., 17:35
Az intézmény Facebook-oldalán közzétett bejegyzés szerint október 24-én, kedden 16:30 körül értesítették a folyó szennyezéséről az 112-es segélyhívón keresztül a Szeben megyei kollégákat, a szennyezés forrását azonban csak csütörtök délelőtt 10 óra körül sikerült azonosítaniuk egy új helyszíni vizsgálat nyomán.
Az igazgatóság laboratóriumi szakértői a Szeben folyó három pontján vettek vízmintát: a szennyezés fölött, az alatt, illetve a szennyezés forrásánál. A Szeben megyei szakembereknek sikerült két szennyezőanyag-elnyelő rendszer telepítésével elszigetelniük a szennyezést, és jelenleg nem áll fenn a veszélye annak, hogy az továbbterjedjen lefelé a folyón – mutat még rá az országos vízügyi igazgatóság.
A hatóság tájékoztatott, hogy a laboratóriumi vizsgálatok eredményétől függően szabják ki a büntetést, figyelembe véve azt is, hogy a szennyező nem jelentette az incidenst. Kifizettetik továbbá vele a szennyezőanyag-semlegesítő eljárás költségeit is – írja az Agerpres.
Nehezen halad a forgalom az A1-es autópálya dél-erdélyi szakaszán, a marzsinai (Margina) csomópont térségében, a sztráda 426-os kilométerszelvényénél, mivel megnőtt a Romániába belépő járművek száma a Nagylak–Bukarest irányú sávon.
A karácsony a családi együttlétek ideje, ám a fiatalok számára gyakran árnyaltabb a kép. Pszichológus, lelkipásztor és fiatalok tapasztalatai alapján közelítjük meg, miként élik meg a családi kötelékeket a távolság és az önállósodás kihívásai mellett.
Hét személygépkocsi ütközött össze szombaton kora délután a 11-es országúton, a Kovászna megyei Dálnok környékén; öt személyt – négy felnőttet és egy gyermeket – kórházba szállítottak.
Két munkás lezuhant szombaton egy állványról, miközben javításokat végeztek egy házon a Temes megyei Széphelyen (Jebel); egyikük meghalt.
A Szászrégeni Városi Rendőrkapitányság Bűnügyi Nyomozó Irodájának rendőrei hivatalból indítottak eljárást egy közösségi oldalon december 2-án megjelent bejegyzés ügyében, amelyhez fenyegető, sértő és rágalmazó tartalmú hozzászólások kapcsolódtak.
A belga rendőrség által körözött romániai férfit vettek őrizetbe Nagyváradon, megkezdődött a gyanúsított kiadatási eljárása a belga hatóságok felé. A kábítószer-kereskedő Romániába történő hazatérte után bukott le.
A versailles-i Kis-Trianon-palota mintájára épült Mocsonyi–Teleki-kastélyban hatvan éven át elmegyógyintézet működött, állapota leromlott. A jelenlegi tulajdonos 800 ezer euróért eladná.
Két Maros megyei férfit vettek őrizetbe a Szilágy megyei rendőrök rablás bűncselekményének gyanújával. A rablók Almásszentmihályon éjszaka bántalmaztak, majd kiraboltak egy idős férfit.
A Romániában vezetőnek számító fapados légitársaság, a Wizz Air bejelentette, hogy 2026-ban négy új járatot indít az országból, hármat Kolozsvár és egyet Bukarest repülőteréről.
Egy 73 éves brassói férfit vett 24 órára őrizetbe a rendőrség, miután megszegte a feleségével szembeni erőszak miatt elrendelt távoltartási végzést. A bíróság ezt követően 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el.
szóljon hozzá!