
Vass Levente (kék zakóban) nem titkolta elégedetlenségét a frakció eddigi tevékenységével
Fotó: Vásárhelyi Hírlap
Az RMDSZ új marosvásárhelyi vezetősége nem bízná a véletlenre önkormányzati frakciójának a tevékenységét.
2017. június 19., 23:192017. június 19., 23:19
2017. június 19., 23:472017. június 19., 23:47
Az alakulat helyi szervezetét vezető Vass Levente képviselő és múlt héten felállt csapata bevallottan az ellenőrzése alá vonná a tíz képviselő munkáját, akik közül egyeseket – az elnök szavai szerint – más,
Az első és eddig legmarkánsabb változást a frakcióvezető visszalépése jelentette: Csíki Zsolt – aki értesüléseink szerint többször is heves vitába keveredett Vassal – személyes okokra hivatkozva mondott le a vezetői tisztségéről. A vásárhelyi elnök Makkai Gergelyt, a testület rangidős tagját kérte fel a frakcióvezetésre, azonban a parlamenti képviselői tapasztalattal is rendelkező városi tanácsos nemet mondott.
A tízfős csapat irányítása egyelőre a frakcióvezető-helyettesre, Magyary Elődre hárul. Az utóbbi időben felmerült híresztelések kapcsán sajtótájékoztatóján az elnök Magyary helyzetét is tisztázni kívánta. Mint mondta, a kettőjük között fél évvel ezelőtt született egyezség alapján a tanácsos sem frakcióvezetői, sem alpolgármesteri funkciót nem hajlandó vállalni. Vass Levente hangsúlyozni kívánta, hogy a továbbiakban a frakcióvezetői kérdésről nem a testület tagjai, hanem az RMDSZ választmánya dönt.
Az elnök nem titkolta elégedetlenségét a frakció eddigi tevékenységével. „Nem akarok sem ujjal mutogatni, sem rosszat mondani. Tény, hogy
– vázolta a ráköszönt helyzetet Peti András utódja. Ennek tükrében Vass Levente ugyanakkor nyomatékosítani kívánta, hogy számos szempontból radikális reformra szorul a frakció tevékenysége.
Példaként hozta fel, hogy az elkövetkezendőkben az önkormányzati határozattervezeteket előbb az RMDSZ városi vezetése nézi át, elemzi és véleményezi, és csak azok után bocsátja a tanácsosok rendelkezésére.
„Számos esetben a polgármesteri hivatal kész tények elé állítja az önkormányzati képviselőket. Mi ebben a helyzetben szeretnénk a segítségükre lenni” – árnyalta az ügyet Tóth Brezovszky Andrea, a jogi kérdésekért és az önkormányzatért felelős alelnök. Kali István – aki ügyvezető elnökként fog tevékenykedni Vass Levente bizalmi embereként – ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy
Kérdésünkre, hogy jelent-e valamiféle gondot a volt néppárti vezető, Kali István számára az addig sokat bírált RMDSZ-ben tevékenykedni, az új ügyvezető elnök azzal hárított, hogy ő nem az Erdélyi Magyar Néppártból, hanem a Studium Alapítványtól érkezett a csapatba. „Az én kérésemre jött az RMDSZ vezetésébe – egészítette ki Vass Levente. – Amikor a demokráciaközpontból egyik napról a másikra lapátra tették, Kali István megkeresett, én pedig magam mellé vettem.”
Vass Levente elmondta, tartozott ennyivel Kalinak, aki hűséges segítőtársa volt abban az időben is, amikor 2012-ben sokáig úgy nézett ki, ő lesz a szervezet marosvásárhelyi polgármesterjelöltje. Egyébként megbízható, jól felkészült szakembernek tartja.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!