Hirdetés

Költséges környezetvédelem Háromszéken

Több mint 680 ezer lejbe került a vidéki szemétlerakók felszámolása Háromszéken – jelentette be George Cătălin Morar, a megyei környezetvédelmi hivatal igazgatója. A polgármesteri hivatalok határidőre befejezték a munkálatokat, összesen 45 hulladéklerakót zártak be, ezek területét beborították földdel, és egy részüket már begyepesítették.

Bíró Blanka

2009. szeptember 04., 09:112009. szeptember 04., 09:11

Silviu Novac, a megye hulladékgazdálkodási rendszerét kidolgozó bukaresti tanácsadó cég igazgatója korábban úgy nyilatkozott: összesen 110 falusi szeméttelepet azonosítottak Háromszéken. A helyi környezetvédelmi szakemberek szerint ezek több mint fele törvénytelen lerakó, hivatalosan csak 45 működött.

Számítások szerint egy szemétlerakó felszámolása átlag 15 ezer lejbe került az önkormányzatnak. A környezetvédő szakemberek szerint a háromszéki községekben és falvakban évente 17–20 tonna háztartási szemét gyűlt össze, ez a megyében termelt hulladék mintegy 19 százalékát jelenti. Minden háromszéki település megkötötte a szerződést, hogy a hivatalosan működő szeméttelepekre szállíttassa a hulladékot.

A szállítást négy, engedéllyel rendelkező cég végzi. A falusi szemétlerakók felszámolása után Kovászna megyében már csak a sepsiszentgyörgyi és a kézdivásárhelyi szeméttelep működik, ezek is csak addig használhatók, míg Lécfalva határában elkészül a tervezett megyei környezetbarát hulladéktározó. Incze Réka környezetmérnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a falusi lerakók felszámolása újabb környezetvédelmi problémát okoz: egyre több szemétkupac jelenik meg az erdőkben, a patakok partján.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
Hirdetés
Hirdetés