Költséges a kolozsvári diákélet

A Babeş– Bolyai Tudományegyetem, a Műszaki Egyetem, a Mezőgazdasági Egyetem, az Orvosi Egyetem, a Sapientia, valamint különböző magánegyetemek hallgatói közül körülbelül tízezren kaptak helyet kollégiumokban. A szobák bérléséért 80-tól 120 lejig terjedő összeget kell havonta kifizetniük, internetszolgáltatással együtt. Hozzávetőleg 40 ezer diák azonban albérletben él. Kolozsváron egy garzonlakás bérleti díja 200–250 eurótól kezdődik, aminek a közköltsége téli hónapokban meghaladja a 100 lejt.

A Krónika érdeklődésére válaszoló diákok úgy nyilatkoztak, a lakbér, közköltség és a világhálóhoz való hozzáférés kifizetésével együtt 250–300 eurót költenek havonta étkezésre, taneszközökre, könyvekre és szórakozásra.

Jóllehet a legtöbb egyetemista szülei anyagi támogatásából tudja fenntartani magát, de mint mondták, lehetőség szerint gyakran vállalnak a tanulás mellett alkalmi vagy részidős munkát.

Ha nem elég a szülői segítség

Tóth Csaba, aki államvizsgázni készül a BBTE újságírói szakán, érdeklődésünkre elmondta: még elsőéves hallgatóként megtalálta az egyetem mellett végezhető legideálisabb munkát: biciklis futár lett. „Naponta hat-nyolc órát dolgoztam, attól függően, milyen volt a tanrendem. Fizikai munkáról lévén szó, nem volt könnyű aktívnak lenni az előadásokon, de némileg megkönnyítette a helyzetem a kevés óraszám és a kötetlen munkaidő” – magyarázza Csaba, aki a biciklizés mellett rendszeresen vállalt alkalmi munkákat is. Mint mondta, volt már szórólapozó, árokásó és betonozó is. Bevallása szerint soha nem kényszerből végezte a munkát, de tudta, hogy szüleinek nagy áldozatot kell hozniuk, hogy taníttatásának költségeit vállalják, főleg miután a család építkezésbe fogott. Az első félévben nyári keresetéből élt, később felajánlották neki a futármunkát, és belevágott. Így ki tudta fizetni lakbérét, a közköltséget, előfizetett naponta egy meleg ebédre, ruházatra, esetenként orvosra is saját pénzéből költött. A tandíjat is saját keresetéből állta, erre évente 2000, idéntől 2500 lejt fordít.

Munka a tanulás rovására

Egyetemistaként Csaba is gyakran eljár szórakozni: „Lehet, hogy utólag sajnálom a kocsmára költött pénzt, de az ott eltöltött időt nem. Ha nem volt miből, nem mentem sehova, mindig úgy próbáltam beosztani a pénzt, hogy jó legyen. Gyakran jártam szórakozóhelyekre, de minden alkalommal igyekeztem keveset költeni, hogy újra elmehessek.”

Bevallása szerint a munka rendszerezte az életét, de az önellátás végül az államvizsga rovására ment. Ha újrakezdhetné a négy évet, megint munkába állna, de a szülőktől is kérne némi segítséget, hogy több ideje legyen jelen lenni a társadalmi életben, amely segíthetné a jövőben a szakmájában való elhelyezkedést. 

A kapcsolatápolás, az ismerkedés is pénzbe kerül

Incze Laura idén végezte el a szociológiát, a szüleitől kapott pénzt alkalmi munkák vállalásával egészítette ki. Kérdőívezett, politikai kampányokban vett részt, de önkéntes munkákat is vállalt civil szervezeteknél. Tavaly nyáron sikerült kijutnia Amerikába, Bostonban vállalt diákmunkát. A megkeresett pénz egy részét ott költötte el, a többi itthoni nagyobb kiadásokra, például a gépkocsivezetői vizsga költségeire ment el. Bár ingyenes helyre jutott be, az albérlet, a számlák, az étkezés jelentős összeget tett ki, de szülei azt mondták, ne vállaljon teljes munkaidős állást, hogy tudjon a tanulásra koncentrálni.

Laura is úgy véli, az egyetemista élet másik jelentős anyagi támogatást igénylő része a társadalmi életben való részvétel, a kirándulások, a kocsmázások, szórakozóhelyek látogatása. „Nem bánom, hogy pénzt költök ezekre az eseményekre, itt találkozom a barátaimmal, új embereket ismerek meg, itt építem kapcsolathálómat. Lelkiismeret-furdalásom persze nekem is van, de ez benne van az egyetemista pakliban, és erre gyógyír a pluszmunka vállalása.” Laura mesterképzőre iratkozott be, már szeretne dolgozni, de – elmondása szerint – a „rendszer nem könnyíti meg” a helyzetét: „Az öt munkanapból kettő szabad, így csak részmunkát vállalhatnék. Mesterizni mindenképp szeretnék, később nem lesz rá időm éppen a munka miatt. Megeshet, hogy két évig még eltartott leszek.”

„Én megpróbáltam beosztani...”

Székely Csaba azon „kiválasztottak” közé tartozik, akiknek jutott hely a kollégiumokban. Ez pénzügyileg lényegesen megkönnyítette szülei dolgát. Havi 40 lejbe került a szállás, mert 50 százalékos kedvezményben részesült, mivel édesanyja a tanügyben dolgozik. Mint mondja, a körülmények rosszak voltak, öten laktak egy szobában, közös konyhájuk és fürdőjük volt. Legtöbbször hideg ételen éltek, főtt étel csak néhanapján, az otthonról kapott csomagból került. Ennek ellenére Csaba úgy nyilatkozott, ez az életmód megfelelt neki, soha nem kívánkozott albérletbe. Fél évig fordítóként dolgozott, mert egy rokona beajánlotta, de magától sosem állt volna munkába. Pluszpénz megkeresésére inkább az üzletelést választotta. „Egy évben például óvszert árultam a fiú kollégiumban, a beszerzési ár duplájáért” – árulta el.

Két féléven keresztül tanulmányi ösztöndíjban is részesült, ami többnyire a kikapcsolódás költségeire ment el. „Rengeteget jártam szórakozni, eleinte megpróbáltam beosztani a pénzem, aztán kialakult az ismeretségi kör, s már nem érdekeltek az anyagiak. Kölcsönpénzből is gyakran eljártam.” Ennek ellenére Csabának sikerült négy évig olyan tanulmányi eredményeket felmutatnia, amivel megtartotta helyét a kollégiumban.

Külön kassza szórakozásra

Szabó J. Hunor utolsó éves filozófia szakos hallgató elmondása szerint négy év középiskolai kollégium után az egyetemi évekre csak az albérlet jöhetett szóba. Talált is egy lakást, amelyben a tulajdonossal együtt lakik. „Nem a pénz miatt választottam ezt a megoldást – magyarázza. – Minden lehetőséggel számoltam, én is hallottam rosszat a „házi bácsis” albérletekről. A körülmények megfelelnek, egyedül élek egy szobában, nyugalom van. Nem szólunk bele egymás életébe, minden háztartási eszközt használhatok, s aranyszabály, hogy minden bejövő költség kétfelé oszlik.”

Szociális ösztöndíjban részesül, amit mindig a közköltségre fordít. Tanulmányi ösztöndíjat is kapott, amit ajándékokra költött el családja számára, számítógépet, hangfalakat, illetve olyan dolgokat vásárolt, amelyek megmaradnak és hasznosak. „Nagyjából előre tudom, egy hónapban, mennyit kell költenem, és mennyiből kell gazdálkodnom – tette hozzá Hunor. – Minimális alapösszeg mindig félre van téve a kikapcsolódásra, arra külön kassza van, de ez nem azt jelenti, ha jól érzem magam, nem költök többet. Ennyi sörpénzt megérdemlek, mint bárki más.” 

Berszán Réka, Gyergyai Csaba