2010. augusztus 20., 15:492010. augusztus 20., 15:49
Az 1972-ben alapított kamarakórus végül a Macedóniai Ohridban megszervezett nemzetközi kórusfesztiválon vesz részt, ahol az együttes három kategóriában is fel fog lépni.
Az utóbbi húsz évben a kórus számos külföldi turnén, illetve fesztiválon és versenyen vett részt, bejárta Nyugat-Európa államait sikeres fellépéseivel. Hazai színpadokon, templomokban továbbra is számos vokálszimfonikus művet szólaltat meg különböző zenekarokkal és önálló koncerteket ad.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.