2010. szeptember 20., 08:402010. szeptember 20., 08:40
A díjátadó ceremóniát először rendezték Magyarország határain kívül. A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében a magyar himnusz közös eléneklésével vette kezdetét az ünnepség. Ezt követően Poprády Géza, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnöke, a bírálóbizottság tagja ismertette a Magyar Örökség Díj lényegét és eddigi történetét.
A díjat 1995-ben a Magyarországért Alapítvány kuratóriuma alapította, 2003 márciusában a Magyar Örökség és Európa Egyesület vállalta magára a díj gondozását. Poprády Géza elmondta: a Magyar Örökség Díj kitüntetettjeinek kiválasztása az alulról építkező demokrácia elvén és gyakorlatán alapszik: állampolgári jogon mindenkinek módjában áll díjra javasolni az általa érdemesnek tartott személyt, együttest, intézményt, teljesítményt. A bírálóbizottság a beérkezett javaslatok alapján dönt a díjak odaítéléséről, évente négy alkalommal hét díjat osztanak ki, kulturális műsorral fűszerezett hivatalos ünnepségen.
A díj ismertetését követően a János Zsigmond Unitárius Kollégium kórusa a 42. zsoltárt adta elő, majd kezdetét vette a díjátadás. Elsőként az erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés vált képletesen a Magyar Örökség részéve. A laudációt dr. Kozma Zsolt teológiai tanár mondta el.
A mintegy 3 órás ünnepségen további hat Magyar Örökség Díjat adtak át: Kiss András történelmiforrás-feltárása és értelmezése, Kilyén Ilka művésznő kulturális missziója, Korniss Péter fotográfus alkotóművészete, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Barabás Miklós Céh erdélyi magyar képzőművészetet felélesztő és megtartó szolgálata nyerte el a kitüntető címet. Az ünnepséget Kilyén Ilka előadása színesítette, aki az Erdélyi hangulat és az Örökség és jövő című műsoraiból nyújtott ízelítőt.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.