A már megrendelt pannó 18 négyzetméteres lesz, változott a látványterve is, de rajta lesz a székely kapu, a Székelyföld-szimbólum, és a háttérben a helyi jellegzetességek is láthatók majd.
Mint arról beszámoltunk, a megyei önkormányzat első alkalommal tavaly augusztusban helyezett ki Székelyföld-táblát Kökös határában. Az országos útügyi hatóság azonban eltávolíttatta, mert szerintük a pannó nem volt az előírt távolságra az úttesttől. Amikor újabb engedélyt kértek a tábla kihelyezésére, a hatóság visszautasította azt, arra hivatkozva, hogy a pannó nem reklám-, hanem politikai célokat szolgál. A Kovászna megyei önkormányzat ezt követően beperelte az Országutakat és Autópályákat Felügyelő Országos Igazgatóságot, mivel szerinte a döntés meghozatalával az átlépte a hatáskörét.
Idén májusban már felavattak egy Székelyföld határát jelző táblát Nagyajta mellett, Brassó és Kovászna megye határában. Akkor Demeter János elmondta, azért tették ki épp itt az első pannót, mert itt tudták a leghamarabb beszerezni az engedélyeket. Az önkormányzat különben 7–8 hasonló reklámtábla kihelyezését tervezi a fő- és a megyei utak mentén. A területeket már kiszemelték, önkormányzati vagy magántulajdonban vannak. Berecknél vannak gondok, mert ott rendezetlen a telek tulajdonjoga. A Székelyföld határát jelző táblákat a terv szerint a nagyajtai és a kökösi mellett Aldoboly, Hídvég, Árapatak, Nagyajta, Ágostonfalva és Ojtoz határában, valamint Bikkfalva és Dobolló közé állítanák fel.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.