
Archív felvétel
A Bihar megyei törvényszék kizárta a Kiss Sándor volt megyei tanácselnököt is érintő peres eljárásból azokat a lehallgatási jegyzőkönyveket, amelyeket a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) készített nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, így ezeket nem lehet ezentúl bizonyítékként felhasználni.
2020. november 12., 10:392020. november 12., 10:39
2020. november 12., 10:472020. november 12., 10:47
A törvényszék november 11-én, szerdán határozott a lehallgatási jegyzőkönyvek kizárásáról a bizonyítékok közül. A G4media.ro portál információi szerint az ügy az elévülés küszöbén áll.
Mindez olyan körülmények között, hogy Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter törvénytervezetet kezdeményezett a SRI által nemzetbiztonsági okokra hivatkozva végzett lehallgatásokat tartalmazó bizonyítékok megmentésére, a jogszabályjavaslat azonban elakadt a parlamentben, a nemzeti liberális (PNL) kormány pedig az ellenzéki szociáldemokratákra (PSD) mutogat.
Az ügyben Beneamin Rus üzletembert, az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei szakaszainak építésében is részt vevő Selina tulajdonosát 4 év szabadságvesztésre ítélték pénzmosás vádjával.
Utólag azonban a törvényszéki döntést a nagyváradi táblabíróság semmisnek nyilvánította – a G4media.ro szerint – annak a Mihail Udroiu bírónak a döntő hozzájárulásával, aki korábban Alina Bicának, a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) négy év szabadságvesztésre ítélt volt vezetőjének a tanácsadója volt.

Visszautalta a törvényszéknek Kiss Sándor volt tanácselnök és társai korrupciós perét kedden kihirdetett ítéletében a Bihar megyei táblabíróság. A vádlottakat alapfokon letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
Ezt megelőzően 2018 júniusában alapfokon kihirdetett ítéletében a Bihar megyei törvényszék nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Kiss Sándor volt Bihar megyei tanácselnököt. Az RMDSZ megyei szervezetének volt vezetőjét hatalommal való visszaélés, pénzmosás, csúszópénz elfogadása és befolyással való üzérkedés miatt ítélte el a bíróság az ellene és négy másik üzletember ellen indított korrupciós perben. Beniamin Rusra, a Selina cégcsoport vezetőjére négy, a magyar állampolgársággal rendelkező Bojtor Vilmos László üzletemberre hat év letöltendő börtönbüntetést róttak ki, a többi vádlottat – köztük Miklóssy Ferencet, a debreceni Keviép kft. ügyvezetőjét – a bűncselekmények elévülése miatt felmentették. A gyanúsítottak között szerepelt még az azóta elhunyt Mudura Sándor nagyváradi üzletember is.
A 2018. decemberi ítélet alapján Beniamin Rus esetében például a táblabíróság azért nyilvánította semmisnek az alapfokú verdiktet, mert a törvényszék nem hozta nyilvánosságra az ezt megalapozó indoklást, sőt szó szerint visszaadta a vádiratot – beleértve az abban fellelhető helyesírási és szerkesztési hibákat. Azt is kifogásolta a táblabíróság, hogy a törvényszék nem foglalt állást az alapfokon felmentett magyarországi üzletemberek, Miklóssy Ferenc és Miklóssy Ferenc László, továbbá Gheorghe Roatiș terhére felrótt pénzmosás bűntette kapcsán.
Archív felvétel
A vádlottak különben a fellebviteli tárgyalás során a per „mediatizáltságára”, a sajtó részéről vélelmezett nyomásra hivatkozva a per áthelyezését kezdeményezték, kérésüket azonban elutasították. Ezt követően a per újratárgyalását követelték, szerintük ugyanis az alapfokon eljáró törvényszék nem vette figyelembe az álláspontjukat, hanem „lemásolta” az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vádiratát. Sőt a vádlottak keményen ostorozták a dossziéban fellelhető titkosszolgálati lehallgatásokat is, egyikük, Bojtor Vilmos László pedig megismételte korábbi állítását, miszerint neki vádalkut ajánlott a magyar és a román hírszerzés, ezért tett terhelő vallomást Kiss Sándor ellen. Ennek ellenére a Bihar megyei törvényszék idén június 8-án kihirdetett alapfokú ítéletben hat év letöltendő szabadságvesztésre ítélte, holott az üzletember szerint „maximum felfüggesztett szabadságvesztést” ígértek neki.

Az RMDSZ elöljárói bíznak abban, hogy az alapfokon nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélt Kiss Sándor, a szövetség Bihar megyei szervezetének egykori „erős embere” be tudja bizonyítani ártatlanságát a bíróságon.

Nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Bihar megyei törvényszék hétfőn alapfokon Kiss Sándor volt Bihar megyei tanácselnököt, az RMDSZ bihari szervezetének volt vezetőjét – számolt be az Ebihoreanul.
Az ügyészek szerint Kiss, Bojtor és Rus kiterjedt pénzügyi konstrukciót dolgozott ki és működtetett: romániai (a Rus által vezetett váradi Selina és a Trameco Rt.) és egyesült államokbeli (a Bojtor által irányított Wasleys Worldwide LLC Washington) cégek közvetítésével 2005–2006-ban 600 ezer eurónyi pénzt mostak tisztára. Az így jogosulatlanul szerzett hasznot Rus Kiss Sándornak adta át, hogy előnyben részesítse a Selinát egyes nagyváradi területek értékesítésében. Az ügyészek szerint a két tranzakcióval mintegy 8,6 millió eurós kárt okoztak a Bihar megyei önkormányzatnak. A DNA szerint 2003–2004-ben egy másik összetett pénzügyi konstrukciót is tető alá hoztak a felek, ebben Roatiș, Miklóssy Ferenc és Miklóssy László is érintett volt, az ügylet során újabb 300 ezer eurót „fehérítettek ki”. Alapfokon kihirdetett ítéletében a nagyváradi törvényszék a letöltendő börtönbüntetésen kívül Kiss Sándort 5,5 millió euró, Beneamin Rust pedig három millió euró kártérítés befizetésére is kötelezte.
Kiss Sándor 2000 és 2012 között töltött be vezető tisztséget a Bihar megyei önkormányzatban. 2004 és 2008 között a megyei tanács elnöke, az azt megelőző és azt követő ciklusokban a tanács alelnöke volt. A politikus 2016 júniusában személyes okokra hivatkozva lemondott az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöki posztjáról.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!