2010. március 11., 09:242010. március 11., 09:24
Aláírta szerdán a Maros megyei önkormányzat és a Központi Régiófejlesztési Ügynökség azt a szerződést, amelynek értelmében Marosvécsen, a Kemény-kastély szomszédságában új pavilon épül az állami gondozásban lévő fogyatékos személyek számára.
A marosvécsi Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központban 300 szellemi fogyatékos embert kezelnek. Pokorny László igazgató a Krónikának elmondta: közülük eddig 150-et költöztettek ki a kastélykert szomszédságában lévő telken épült pavilonokba, és most lehetőség nyílik arra, hogy további ötven gondozott kerüljön ki a Kemény-család által visszaigényelt, és peres úton visszaszerzett épületből.
A tegnap aláírt szerződés története 2007-ben kezdődött, amikor a Maros Megyei Szociális és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság a PHARE-alapból támogatást igényelt egy új pavilon megépítésére. A dokumentumot Simion Creţu, a Központi Régiófejlesztési Ügynökség vezérigazgatója és Schmidt Loránd, a megyei szociális igazgatóság vezetője látta el kézjegyével. A beruházás értéke csaknem 3,4 millió lej. Az épületnek 14 hónap alatt kell elkészülnie. Pokorny szerint az épületben háromágyas szobák, fizio-, kinetoterápiás kezelőbázis, műhelyek, orvosi kabinetek kapnak helyet. \"Nemigen merem megsaccolni, hogy végleg mikor hagyhatjuk el a kastélyt, de úgy vélem, hogy ez 2015 tájékán fog megtörténni\" - nyilatkozta a Krónikának Pokorny László. Mint mondta, ez attól is függ, hogy mi lesz a sorsa két további pályázatuknak, amelyek révén két újabb pavilon épülhetne. „Az egyik pályázatunkat a kormányhivatal azért dobta vissza, mert nem tartották indokoltnak egy fényképezőgép beszerzését. Tehát mintegy 20 eurón múlt a dolog, és most az egész projektet újra kell írni” - ecsetelte az igazgató.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.