
Fotó: Veres Nándor
PÁSZTORLEVELEK – Megszületett a királyunk, legyen ez a mi örömünk forrása is, mint ahogy a pásztoroknak is az volt. Legyen az ő uralma a mi reménységünk, váltságunknak az egyedüli kapaszkodója a mindennapok során, és legyen a mi vágyunk, hogy az ő uralma alatt, őt keresve és követve akarjunk élni – üzeni Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke karácsonyi pásztorlevelében, amelyet alább közlünk.
2023. december 26., 21:082023. december 26., 21:08
2023. december 26., 21:122023. december 26., 21:12
Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idején, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt. (Mt 2,1-2)
Az izraeli–palesztin háború kitörése után a betlehemi városvezetés kijelentette, hogy idén a városban nem lesz karácsony. Azon a helyen, ahol annyi gonddal – de nem kevés haszonnal – emlékhelyet építettek Jézusnak. Most bezárt az istálló benne a jászollal. Lehet, hogy végleg bezáródik. Ki tudja?
Most viszont talán igazán lehetőség nyílik arra, hogy feltegyük magunknak azt a kétezer éves kérdést, amit akkor az első karácsonykor feltehettek Izraelben is. Kicsoda Jézus? Egy veszélytelen kisgyermek, jámbor teremtés, akivel lehet játszadozni, különösen karácsony tájékán? Vagy valóban király, akinek születési jogon feltétlen tekintélye van, és aki bejelenti igényét az életre, a világra, az egész emberi történelemre? A bölcsek látogatása után az egyetlen kérdés: idézőjelbe tesszük-e az ő királyságát?
E kétféle keresés volt jellemző az egyháztörténelemben. Azok a hatalmasok vették őt komolyan, akik tiltakoztak Jézus trónkövetelésével szemben. Azok pedig, akik ugyancsak komolyan vették őt királyként, leborulva tisztességet tettek neki.
Fotó: Erdélyi Református Egyházkerület/Kiss Gábor
Krisztus királynak született. A történetből tudjuk és ma is látjuk, hogy nem mindenki örül e királynak. Sokan szeretnék, ha a prófétai jövendölés csak annyiból állna, hogy „mert gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk”. Ez azt jelentené számunkra, hogy neki nincs hatalma és nem lehet uralmi igénye az életünk felett. Ám az ige így folytatódik: „az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézs 9, 6). Ez azt jelenti, hogy Isten azért küldött el egy királyt, hogy mindnyájan őelőtte hódoljunk, uralmát elismerjük és őt szolgáljuk. Ehhez kétféle módon lehet viszonyulni: vagy lázad ellene az ember, vagy megalázza magát előtte.
De ha már a gyermek nyomait nem találjuk Betlehemben, akkor hol van a zsidók királya? – kérdezik a bölcsek, s kérdezzük mi is. Erre nemcsak az a válasz, hogy Betlehemben volt, most pedig Isten jobbján ül a mennyekben, hanem az is, hogy népe között van. A benne hívők gyülekezetében, akik az ő testét alkotják.
Megszületett a királyunk, legyen ez a mi örömünk forrása is, mint ahogy a pásztoroknak is az volt. Legyen az ő uralma a mi reménységünk, váltságunknak az egyedüli kapaszkodója a mindennapok során, és legyen a mi vágyunk, hogy az ő uralma alatt, őt keresve és követve akarjunk élni.
Isten áldja meg karácsonyunkat azzal a bizonyossággal, hogy megszületett a mi királyunk is, aki oltalmaz és vezet minden időben.
A szó szoros értelmében alacsonyan szállt egy személyautó Nagyváradon szerdán este.
Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.
Az ősi magyar szablya egyszerre fegyver, tárgyi örökség és identitáshordozó elem. A tízéves évfordulóját ünneplő Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskoláról Ungurán Lehel vezetővel beszélgettünk.
Az úttest szélén közlekedő három gyalogost gázolt el egy tökrészeg sofőr Brassóban csütörtök este. Az áldozatokat súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Új szakaszba lépett az Arad megyei Pécska és a Békés vármegyei Battonya közötti történelmi út felújítási-újjáépítési terve, amit román–magyar határ menti együttműködés révén valósítanának meg.
Nemzetközi kábítószercsempészettel és pszichoaktív anyagok erdélyi terjesztésével foglalkozó, kilenctagú bűnbandát vett őrizetbe a rendőrség több erdélyi megyében, bíróság elé került az előzetes letartóztatásuk indítványa.
Miközben sorra érkeznek a hírek gyárak bezárásáról vagy leépítésekről, akadnak olyan helyek is, ahol építkeznek: Medgyesen épít üzemet a német Welp Group – írja a Profit.ro gazdasági portál a vállalat bejelentése alapján.
Emberrablás áldozata lett Kolozsvár egyik negyedében egy fiatal nő – értesült a Krónika. Érdeklődésünkre a rendőrség megerősítette a hírt, és a fejleményekről is tájékoztatott.
Egyedül maradt egy végső stádiumban lévő rákos beteg nő a tordai kórház kórtermében, ahová többszöri kérése ellenére sem engedték be a férjét. Az intézménynek 25 ezer lejes erkölcsi kártérítést kell fizetnie.
Az erdélyi magyar diákok központosítva érdeklődhetnek továbbtanulási lehetőségeikről, összehasonlíthatják a rendelkezésükre álló opciókat, valamint tájékozódhatnak az egyetemeken túlmutató kibontakozási lehetőségekről is az OMDSZ decemberi börzéjén.
szóljon hozzá!