
Fotó: Gönczi Ákos
2010. július 29., 09:132010. július 29., 09:13
Akit nem találnak otthon, nem fizetik tovább a betegnapjait. A Kovászna megyei parlamenti képviselő elmondta, több kismama panaszkodott, hogy alá kellett írnia családorvosánál egy nyilatkozatot, mely szerint csak a rendeletben szereplő időszakokban hagyhatják el a lakást. „Meg vannak ijedve a sepsiszentgyörgyi kismamák, hogy csak reggel 8 óra előtt, 11 és 12, illetve 17 és 18 óra között vagy este 20 óra után sétáltathatják gyermeküket, otthon kell ülniük arra várva, hogy mikor érkezik munkaadójuk képviselője a rendőrség kíséretében” – magyarázta a képviselő.
A politikus szerint a kismamák elképedve tapasztalták, hogy az aláírt vállalás értelmében a legrosszabb időpontokban, hajnalban, a tűző napon vagy csak késő este vihetik ki gyereküket sétálni. A családorvosok viszont kérik a kötelezvény aláírását, hiszen ha ezt elmulasztják, a biztosítóház megbírságolja őket. Édler elmagyarázta, a törvény többféle betegszabadságra vonatkozik, köztük a részleges munkaképtelenekre vagy a kismamákra.
A képviselő értelmezésében a törvény szerint két külön esetről van szó, és a módosító 2010/36-os sürgősségi rendelet az ideiglenesen munkaképtelenek ellenőrzését írja elő, tehát nem kellene a kismamákra is vonatkoztatni. „Az egészségbiztosítási pénztár képviselői egy bukaresti rendeletre hivatkozva elkezdték ellenőrizni a családorvosokat, nehogy valaki ne írja alá a rendeletben szereplő nyilatkozatot” – hívta fel a figyelmet a politikus.
A Kovászna megyei egészségbiztosítási pénztár igazgatója, Forró Béla kedden kérte a bukaresti központ álláspontját az ügyben, de tegnap még nem kapott választ. Az igazgató a Krónikának elmondta, eddig még egyetlen kismamát sem ellenőriztek, és nem is büntettek meg amiatt, hogy nem tartózkodott otthon. Ha az ügyben bármilyen változás lesz, és a központi biztosítóház módosítja a módszertant, azt azonnal közli a családorvosokkal – mondta Forró Béla.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.