2009. március 25., 09:032009. március 25., 09:03
Leszögezik, a református egyház nem hívta meg őket a vasárnap déli istentiszteletet követő beszélgetésre. Kifejtik: „az egyik helyi napilap szombati számában megjelent hír szerint a »gyűlésre« a megyeszékhely lelkészei, a gyülekezetek presbitériumai, a református gimnázium tanári kara és a diákok szülei voltak hivatalosak.”
Ezzel szemben Szilágyi Éva, a református iskola igazgatója a Krónika kérdésére kifejtette: „Az istentiszteleten bárki szabadon részt vehet, hiszen az egy nyílt fórum, arra nem kell különösebb meghívó senkinek.” Mint mondta, a Tőkés László királyhágómelléki református püspök vezette szertartás egy nagyobb rendezvény része volt, és ennek csupán egyik pontja volt az iskolaépületek ügye. „Az egyház továbbra is kitart eddigi álláspontja mellett, hiszen a reformátusok az épület jogos örökösei. Ami az iskolák elhelyezését illeti, az további kérdés, először az épület ügyét kell tisztázni” – tette hozzá a református gimnázium vezetője.
Elek Imre, a Kölcsey-főgimnázium igazgatója azonban úgy tudja, meghívó kellett. „Meghívóval érkeztek a résztvevők, ám a Kölcsey neve sehol sem szerepelt” – állította lapunknak. A tanárok a helyi sajtóban közzétett nyilatkozatukban kifejtik: eddig is nyitottak voltak a párbeszédre, és továbbra is azok, de felháborítónak tartják „azt a módot, hogy a megoldás és megegyezés kerékkötőjének a főgimnáziumot állítják be.”
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.