
Fotó: Haáz Vince
Változott a körforgalmakra vonatkozó közúti rendelkezések egységes szabályozása (KRESZ) – emlékeztetett hétvégi Facebook-bejegyzésében a román rendőrség, amely szerint a „régi eljárás” már nem érvényes.
2023. március 20., 13:452023. március 20., 13:45
2023. március 20., 14:012023. március 20., 14:01
„Tudod, hogyan kell közlekedni körforgalomban? A második vagy harmadik (belső) sávokról már nem hagyhatod el a körforgalmat úgy, hogy elvágod a másik (külső) sávon közlekedők útját; ha pedig mégis meg akarod ezt tenni, akkor jelezned kell szándékodat, meg kell győződnöd róla, hogy a művelet során nem veszélyezteted mások biztonságát” – olvasható a rendőrség bejegyzésében.
A vonatozó KRESZ-módosítás egyébként már február óta érvényben van. A 2023/130-as kormányhatározat értelmében beiktattak egy új passzust a 107. cikkely bekezdései közé, hangsúlyozva:
Tehát ha a belső, kettes sávon közlekedő a körforgalomból kifelé hajtva összekoccan az egyes, külső sávon mellette haladó, a körforgalomban maradó, abban továbbmenni kívánó autóval, akkor előbbi a baleset okozója. Korábban nem volt egyértelműen jelezve, hogy a körforgalomban forgalmi sávok vannak.
Az új szabályok szerint a sávot váltó narancssárga autó előnyt kell hogy adjon a zöldnek
Fotó: Képernyőmentés
A rendőrség hétvégi bejegyzéséhez hozzászólt Marian Godină „sztárrendőr” is, aki jelezte: 11 éves közlekedésrendészeti múltja során számos hasonló esetben kellett megállapítania a vétkest, és ő már akkor is mindig a második-harmadik sávból érkezőt nevezte meg a baleset okozójaként. A közösségi médiában aktív szerepet vállaló, emiatt nagy népszerűségre szert tett brassói egyenruhás emlékeztetett, hogy már egy 2016-os Facebook-bejegyzésében is külön megmagyarázta a problémát,
A sokaknak fejtörést okozó körforgalmakat érintő változtatást egy másik népszerű rendőr, a YouTube-csatornát is működtető Tavi Perțea is bemutatta-értelmezte. A nagyváradi vlogger szerint felvetődik a kérdés: mi van akkor, ha az egyes sávon közlekedőt korábban útra festett jelzés kötelezte arra, hogy egyenesen vagy jobbra menjen a körforgalomban, és ő mégis balra fordulva ütközik a kettes sávról kitérővel.
Szintén többfajta értelmezési lehetőség merül fel abban az esetben, ha a belső sávból kihajtó a körforgalomba éppen behajtó autóval ütközik. Ugyanis a szabályok szerint a körforgalomba érkezőnek mindig előnyt kell adnia a körforgalomban már benne lévőnek. Viszont a módosítás szerint az első sávra érkezőnek előnye van a kettesről kihajtani akaró, sávot váltóval szemben.
Tavi Perțea szerint kérdéses, hogy ez esetben a sávot váltó kék vagy a körforgalomba belépő piros autónak van előnye
Fotó: Képernyőmentés
„Hogyan járunk el ez esetben? Ki a vétkes? Az akinek előnyt kell adnia a körforgalomban lévőnek, vagy az, aki sávot váltott? Vagy egyaránt hibáztathatók? Hol a körforgalom belseje, hol kezdődik? Hol a határ a körforgalom bejárata és belseje között? – tette fel a kérdéseket a közlekedésügyi szakértő.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!