
Új kapocs. Az új híd Máramarossziget és Tiszafejéregyháza között épül meg
Fotó: Máramaros Megyei Tanács
Az ukrán kormány kedden jóváhagyta a Romániával kötött megállapodást a Tiszán átívelő új közúti híd megépítéséről – jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő.
2024. december 11., 11:002024. december 11., 11:00
Smihal elmondta, hogy a Tisza felett Máramarosszigetnél épülő közúti híd új logisztikai csomópont lesz a két település közötti határátkelőn.
– mutatott rá az ukrán miniszterelnök.
A román kormány 2023 júniusában hagyta jóvá az új átkelő megnyitásáról szóló megállapodás megkötéséről szóló memorandumot,
A híd megépítéséről szóló kétoldalú megállapodást 2023. október 18-án írták alá.

Ha minden a tervek szerint halad, valamivel kevesebb, mint két év múlva új közúti híd köti majd össze Máramaros megyét Kárpátaljával: a közlekedési tárca csütörtökön adta ki az építési engedélyt.
Az új híd tervezésére és építésére vonatkozó szerződés értelmében három hónap áll rendelkezésre a létesítmény műszaki megtervezésére és 16 hónap az építésre.
A munkálatok értéke 130 millió lej.
amelynek a kivitelezésére tavaly júniusban adott engedélyt a közlekedési tárca. Az engedély csak a román területen végzett munkálatokra vonatkozik, a beruházás célja nem része a TEN-T úthálózatnak – emlékeztetett a közlekedési tárca.
Romániának északon 273 kilométer hosszú szárazföldi határa van Ukrajnával, de csak három közúti határátkelőhely van : Halmi, Máramarossziget és Siret-Porubne, ez utóbbi egyben a legforgalmasabb is az Ukrajna elleni invázió óta.
Az új máramarosszigeti híddal egyszerre megépülő határátkelő ezt is orvosolhatja, mivel mindkét irányban öt sávos lesz. Egy sávot az autóbuszok, két sávot a személygépkocsik, további két sávot pedig a teherautók számára biztosítanak.
Az új határátkelőhely hossza 540 méter lesz, 13 férőhelyes parkolóval a személygépkocsiknak és 10 férőhellyel a teherautóknak és kamionoknak.
Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.
Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.
Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.
Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.
Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.
Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.
Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.
A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.
Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.
Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.
szóljon hozzá!