
A kalotaszentkirályi fiatalok, gyerekek a Kalotaszegi Magyar Napok népviseleti mustráján is képviselték településüket
Fotó: Facebook/Kalotaszegi Magyar Napok
Megtöltené élettel a község létesítményeit, személyes és szakmai fejlődés lehetőségét nyújtaná a fiataloknak az a csapat, amely megpályázta Kalotaszentkirály számára az Európai Ifjúsági Falu címet. A Kolozs megyei községközpont nemrég bejutott a döntőbe, a program következő szakaszairól, a jövő évi tevékenységekről Póka Tivadar projektvezető beszélt a Krónikának.
2024. augusztus 16., 18:352024. augusztus 16., 18:35
2024. augusztus 16., 18:412024. augusztus 16., 18:41
A kisebb települések, községek felkarolásának, az ifjúsági élet felpezsdítésének céljával indult el 2019-ben az Európai Ifjúsági Falu program, amelynek keretében a pályázók megpróbálják észrevenni településükön azokat a problémákat, amelyekkel a fiatalok küzdenek, és ezek kiküszöbölésére, javítására irányuló tevékenységeket szerveznek – foglalta össze a kezdeményezés lényegét a Krónika érdeklődésére Póka Tivadar.
A kalotaszentkirályi csapat vezetője rámutatott, a Kolozs megyei településen is létrehoztak egy fórumot, ahol a helyi fiatalok rávilágítottak az őket érintő problémákra, és ennek megfelelően két csoportra osztották a megoldandó kérdésköröket.
Póka Tivadar szerint a helyi fiataloknak a személyes és szakmai fejlődést nyújtó programok lennének hasznosak
Fotó: Facebook/Felszeg Gyöngye Néptánccsoport
„Az egyik a személyes kommunikáció, találkozások, önismeret egyre csökkenő mértékére vonatkozik, ezen pszichológusokkal való beszélgetések, előadások által szeretnénk javítani.
– magyarázta a projektvezető. Hozzátette, terveik szerint helyi vállalkozók történetei, workshopjain keresztül mutatnák meg, hogy itthon is lehet saját vállalkozást építeni, és az érvényesüléshez nem muszáj külföldre menni, vagy beköltözni a nagyvárosba. A teljes 2025-ös évre vonatkozó programterv szerint többek között arra is választ kapnának a fiatalok, hogy mi szükséges egy cég bejegyezéséhez, hogyan kell megírni egy EU-s pályázatot, milyen lépéseket kell tenniük ezt követően.
Kalotaszentkirály egyedüli erdélyi településként került döntőbe
Fotó: Páva Adorján
„A kilenc településből öt (Kalotaszentkirály mellett a Bákó megyei Lipova, Berești-Tazlău és Pârjol, illetve a Suceava megyei Marginea) bejutott a döntőbe, és most részt veszünk egy mentorprogramon, ahol kicsit felkarolnak, segítenek jobbá tenni a tevékenységeinket. A program vezetői majd élőben is megnézik a települést, szeptemberben találkozunk a döntős csaptokkal és október 20-ig kell benyújtanunk a végleges jelentkezési lapot, majd a novemberi gálán derül ki, ki kapja a címet” – részletezte a községben működő Felszeg Gyöngye néptánccsoport vezetője. Hozzátette, ez a nevesítés nem jár pénzjutalommal, de segít a népszerűsítésben és a megvalósítandó programok finanszírozási pályázatában.
Az öttagú kezdeményező csapat – Póka Tivadar, Póka András Kristóf, Bálint Orsolya, Lukács Eszter és Okos-Rigó Alíz – jövő évben szeretne egy önkéntes bázist is kialakítani, amelynek tagjai bekapcsolódnak a szervezésbe. „Mi főként az adminisztratív résszel foglalkozunk, de szükségünk lesz önkéntesekre, akik segítenek majd a helyszínen. Szabó Csorba Zsuzsanna volt KIFOR-elnök és jövendőbeli Kolozs megyei tanácsos a korábbi programjainkban is segített nekünk, és ebben a projekteben is mellettünk áll” – fogalmazott a csapatvezető.
A Felszeg Gyöngye tagjai néptánccal fogadták a 2022-es csíksomlyói zarándokvonatot
Fotó: Jakab Mónika
Póka Tivadar a kalotaszentkirályi közösségi életről is beszélt lapunknak. Hangsúlyozta, úgy érzik, hogy a polgármesteri hivatal megtette a részét, infrastruktúrát teremtett, ő pedig a saját és a csapat kihívásának is tekinti, hogy ezeket a létesítményeket megtöltsék élettel. „Hiába van bármilyen épületünk, ha az üresen, vagy bezárva áll. Az negatív visszajelzés lenne részünkről a hivatal felé.
– mutatott rá a helyi fiatal. Hozzátette, a községben működő és általa vezetett néptánccsoport körülbelül 150 fővel büszkélkedhet, négy csoportban tartják az órákat nulladik osztálytól a szeniorokig. Mint kifejtette, a hangsúly itt is a közösségépítésen van, akárcsak a tavaly elnyert európai szolidaritás pályázat révén szervezett sportnapok, tánctalálkozó esetében.
„A projektben is kiemeltük, hogy az Európai Ifjúsági Falu cím nemcsak a tánccsoportról szól, hanem azokkal a fiatalokkal is szeretnénk foglalkozni, akik nem tartoznak a csoporthoz. Mindenkit igyekszünk megszólítani, bevonni a közösségi életbe, hogy ezeket a létesítményeket tényleg megfelelőképpen tudjuk kihasználni, és még sokáig, hiszen hosszú távú terveink vannak” – fogalmazott Póka Tivadar.

Az alkotó ember, amíg teheti, alkot. Szóból, fából, kőből, gyöngyből, cérnából, csuhéból, üvegből, s még hosszan sorolhatnánk, hogy mi mindenből teremti a szépet.

Pincéreket, élelmiszerbolti eladókat és elektronikai szakmunkásokat képeznek Kalotaszentkirály szakiskolájában. Riportunkban a kalotaszegi iskolaközpont több évtizedes építkezését jártuk körül, amely mindig valami új létesítménnyel egészült ki.
Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.
Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.
Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.
Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.
A magyar kormány támogatóan viszonyul a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCsSz) tevékenységéhez. Legalábbis ez derült ki, amikor Lannert Judit oktatási miniszter csütörtökön online beszélgetést folytatott csángó gyerekekkel.
Rátámadt egy idős férfira egy medve, amelyet előzőleg elgázolt egy autó a Maros megyei Erdőszentgyörgyön – közölte a megyei rendőr-kapitányság.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
szóljon hozzá!