
A kormányfő a tiltakozásra úgy reagált, hogy nem zavarják a hasonló megnyilvánulások
Fotó: Facebook/Ilie Bolojan
Ilie Bolojan miniszterelnököt többen kifütyülték szombaton Nagykárolyban, a román hadsereg napján szervezett katonai ünnepségen mondott beszéde alatt, illetve azt követően is. A csendőrség büntetéseket szabott ki a rendezvényen történtek miatt.
2025. október 25., 16:592025. október 25., 16:59
2025. október 25., 17:302025. október 25., 17:30
A kormányfőt többen kifütyülték és pfujolták a szombati rendevényen. Ilie Bolojant ugyanakkor különösebben nem „hatották meg” a tiltakozók.
Vele volt Altfatter Tamás Szatmár megyei prefektus és Giurgiu-Kovács Mónika nagykárolyi polgármester is.
Bolojan egyébként a hadsereg napja alkalmából elhangzott felszólalásában arról beszélt, hogy belföldön és a nemzetközi porondon egyaránt „bonyolult a helyzet”. Szerinte belföldön rendet kell teremteni a pénzügyi helyzet terén, egészségesebb alapokra kell helyezni az ország gazdaságát, és „ki kell javítani az igazságtalanságokat”.
Az eseményt követően a Szatmár megyei csendőrfelügyelőség közölte, hogy a hadsereg napja alkalmából tartott rendezvény idején, a miniszterelnök kifütyülésével összefüggésben két bírságot szabtak ki Nagykárolyban.
Fotó: Nagykároly polgármesteri hivatala/Facebook
„A csendőrök két személyt szankcionáltak szabálysértés miatt az 1991/61-es számú törvénynek megfelelően, amely a társadalmi együttélés szabályainak, a közrendnek és a köznyugalomnak a megsértését szankcionálja. Egy személyre 500 lejes pénzbírságot róttak ki nyilvános helyen elkövetett sértő cselekményekért és kifejezésekért, valamint egy írásbeli figyelmeztetést adtak közterületen történő alkoholfogyasztásért” – közölte a rendvédelmi szerv.
Mint arról beszámoltunk, egy nappal korábban Nicușor Dant is kifütyülték, mégpedig Jászvásáron. A tiltakozók azonnal nekifogtak fütyülni és hurrogni, amikor az államfő konvoja behúzott a moldvai város színházának bejárata elé. „Szégyen!”, „Áruló”, „Menj Ukrajnába!” – kiáltották a demonstrálók az autóból kiszálló Nicuşor Dannak.

Tüntetők fogadták pénteken Nicușor Dant Jászvásáron, ahol kifütyülték az államfőt. Dan többek között megkapta, hogy ő a „leggyengébb román elnök”.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!