2008. október 10., 00:002008. október 10., 00:00
Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, az újonnan elfogadott jogszabály pontosan behatárolja, hogy különböző esetekben melyik hatóság fizet kártérítést. A védett fajok által okozott károkért, a környezetvédelmi területen vagy településen belül okozott károkért a környezetvédelmi minisztérium fizet. A nem védett vadállatok és a termőföldek, erdők esetében az érintett körzetben működő vadásztársaságnak kell kifizetnie az okozott kárt.
A medve védett állat, tehát az általuk okozott kárt minden esetben a minisztérium fizeti ki, magyarázta a politikus. Márton Árpád sikerként könyvelte el, hogy a törvény módszertanát a szokásos hatvan nap helyett húsz nap alatt köteles kiadni a környezetvédelmi minisztérium, így a választások miatt nem húzódhat a jogszabály alkalmazása. A képviselő elmondta, kivitelezhetetlen a Kovászna megyei prefektúra törvénymódosító javaslata, miszerint helyi bizottság hagyja jóvá a településekre bejáró medvék kilövését.
Amint arról beszámoltunk, a képviselőház korábban elutasította a vadak által okozott károk megtérítésére vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat ellen környezetvédelmi szervezetek is többször felléptek, ugyanis a javaslat lehetővé teszi a vadászatot természetvédelmi területen.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.