Hirdetés

Kiállítás nyílt Temesváron a csanádi püspökség és utódegyházmegyéinek történetéről

kiállítás

A dómban látható kiállítás a régi csanádi egyházmegye első öt évszázadát öleli fel, az 1030-as alapítástól Temesvár török meghódításáig és az oszmán uralom 1552-es kezdetéig

Fotó: Temesvári Egyházmegye / Facebook

Ünnepélyes keretek között megnyitották szerda este a temesvári Szent György-székesegyházban a Millenium Csanadiense 1030–2030 című vándorkiállítást, mely az egyházmegye 1030–1552 közötti 500 évét ismerteti dokumentumok és régészeti leletek bemutatásával.

Krónika

2025. május 15., 13:212025. május 15., 13:21

A jubileumi vándortárlat a csanádi püspökség 1030. évi megalapításának 1000. évfordulójára emlékezik, amely egyházmegye utóda a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye is. A most útjára indított kiállítás a tervek szerint 2030-ig, a jubileum évéig, minden esztendőben egy-egy időszakot felölelve mutatja be az ősi püspökség, valamint az 1920. évi trianoni békediktátum után a területén létrejött három különálló egyházmegye, a temesvári, a szeged-csanádi és a nagybecskereki püspökség múltját, jelenét. A három testvéregyházmegye közösen szervezi a kiállítást, amelyet Temesváron, Szegeden és Nagybecskereken is bemutatnak.

korábban írtuk

Jövő októberig látogatható az erdélyi református kollégiumok 400 éves múltját bemutató kiállítás Kolozsváron
Jövő októberig látogatható az erdélyi református kollégiumok 400 éves múltját bemutató kiállítás Kolozsváron

Kolozsváron, az Erdélyi Református Múzeumban nyílt meg csütörtökön, a reformáció ünnepén az erdélyi református kollégiumok 400 éves múltját bemutató vándorkiállítás, amely közel egy éven át lesz látogatható.

Hirdetés

A május 14-én megnyitott kiállítás a régi csanádi egyházmegye első öt évszázadát öleli fel, az 1030-as alapítástól Temesvár török meghódításáig és az oszmán uralom 1552-es kezdetéig.

A tárlat július közepéig minden nap megtekinthető a Szent György-székesegyházban, közismertebb nevén dómban, tiszteletben tartva a liturgikus programot (a szentmisék alatt a kiállítás nem látogatható).

•  Fotó: Temesvári Egyházmegye / Facebook Galéria

Fotó: Temesvári Egyházmegye / Facebook

A kiállítás anyagát korabeli dokumentumok, régészeti leletek, relikviák képezik, melyeket többek között vatikáni könyvtárak és archívumok, a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a müncheni Bajor Állami Könyvtár, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség könyvtára, a szegedi Magyar Nemzeti Múzeum, a temesvári Bánsági Történeti Múzeum, a Temesvári Római Katolikus Püspökség könyvtára, a velencei Biblioteca Marciana, valamint a bécsi Hadtörténeti Múzeum bocsátott a szervezők rendelkezésére.

•  Fotó: Temesvári Egyházmegye / Facebook Galéria

Fotó: Temesvári Egyházmegye / Facebook

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 24., szerda

Vasárnap zárul a néhai pápa által meghirdetett jubileumi szent év Gyulafehérváron

Erdélyben vasárnap, december 28-án zárják a Ferenc pápa által tavaly december 29-én meghirdetett Jubielumi Szentévet.

Vasárnap zárul a néhai pápa által meghirdetett jubileumi szent év Gyulafehérváron
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán

Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán
2025. december 24., szerda

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra

A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra
2025. december 24., szerda

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében

Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet

Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet
2025. december 23., kedd

Látványosan megemelik Brassóban az idegenforgalmi adót

2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.

Látványosan megemelik Brassóban az idegenforgalmi adót
2025. december 23., kedd

Új finanszírozási ígéretek, régi aggályok a kolozsvári földalatti körül

A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.

Új finanszírozási ígéretek, régi aggályok a kolozsvári földalatti körül
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Hiperbár kamrában gyógyulhatnak a kolozsvári rehabilitációs kórház páciensei

Nagy teljesítményű, korszerű technológiával felszerelt hiperbár kamrát kapott a kolozsvári rehabilitációs kórház, amely ily módon az egyetlen állami egészségügyi intézmény az országban, mely ilyen felszereléssel büszkélkedhet.

Hiperbár kamrában gyógyulhatnak a kolozsvári rehabilitációs kórház páciensei
2025. december 23., kedd

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)

Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)
2025. december 23., kedd

Az 1989-es forradalom egyetlen magyarországi áldozatára emlékeztek Aradon

A hódmezővásárhelyi gépkocsivezető segélyszállítmányokat vitt Temesvárra, ám a szállítmány nem ért célba, mert az aradi várhíd közelében 1989. december 23-án hajnalban tüzet nyitottak rá, és az akkor 44 éves Tóth Sándor a helyszínen életét vesztette.

Az 1989-es forradalom egyetlen magyarországi áldozatára emlékeztek Aradon
Hirdetés
Hirdetés