Hirdetés

Kezdődhet a kolozsvári Mátyás-szobor restaurálása

Rendelkezésre áll a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport restaurálásához szükséges pénzkeret. A magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium átutalta az 1902-ben leleplezett alkotás felújításához szükséges összeg felét, közel 100 millió forintot, így Kolozsvár önkormányzata elindíthatja a restaurálást célzó közbeszerzési eljárást – adta hírül az MTI-nek Mihályfi László, a Kulturális Örökségvédelmi és Koordinációs Főosztály vezetője.

Gyergyai Csaba

2009. március 04., 08:232009. március 04., 08:23

A restaurációhoz szükséges pénzkeret másik felét a román kormány biztosítja, erre a célra a Tăriceanu-kormány már az elmúlt év őszén átutalt 1,6 millió lejt, azaz közel 4350 ezer eurót a kincses városi önkormányzat számlájára, a városi tanácsa pedig már november 4-i ülésén jóváhagyta a célirányos támogatást. A magyar kulturális tárca feltételül szabta, hogy a teljes felújítást a bronzszobor elmozdítása nélkül végezzék el, a talapzatot az eredetivel azonos, Komárom-Esztergom megyéből származó süttői mészkőből hozzák helyre.

A főosztályvezető ugyanakkor közölte: a magyar kulturális tárca ragaszkodik ahhoz, hogy december 31-éig befejeződjenek a munkálatok. László Attila, Kolozsvár alpolgármestere az MTI-nek elmondta: a megyeszékhely önkormányzati képviselő-testülete március 10-én tárgyalja a város költségvetését. Ezt követően írják ki a közbeszerzési pályázatot a munkálatok elvégzésére.

 A korábban közzétett felújítást célzó tanulmányokból már kiderült, Fadrusz János 1902-ben felavatott Mátyás-szoborcsoportját teljesen fel kell újítani: az alapzat süllyed, a robbantásos technikával kitermelt kő tovább repedezett. A hiányzó bronzrészeket szintén pótolni kell. A megvalósíthatósági tanulmány szerint a restaurálás összköltsége 800 ezer euró. Mint ismeretes, a magyar és a román kormány 2006. november 16-i együttes ülésén egyezett meg: közösen állják a Mátyás-szobor helyreállítási költségeit.

Az eredeti tervek szerint a restaurálást tavaly, Mátyás király születésének 565-ik, és trónra lépésének 550-ik évfordulóján, a Reneszánsz évében fejezték volna be. A kivitelezés azonban az anyagiakat illetően azért késett, mert a magyar fél sokallta a 2007 decemberében Kolozsváron elfogadott megvalósíthatósági tanulmányban megállapított 4,1 millió lejt, azaz 1,2 millió eurót. A keret csökkentését követően az okozott gondot, hogy, bár a magyar fél elkülönítette a javításra szánt összeg rá eső részét, a román fél késlekedett ezzel.

Erre a magyar partner jelezte: egymaga is vállalja a restaurálás költségeit, ha a román fél állja magyarországi román intézmények felújítását. Végül a felek az eredeti megállapodás feltételeiben maradtak. Jogi szempontból az okozott késést, hogy szeptemberben vita bontakozott ki a kolozsvári önkormányzat és a román kultuszminisztérium között arról, hogy kinek a tulajdona a szoborcsoport. Végül jogászok döntötték el, hogy Mátyás szobra a városé. A román–magyar megállapodást az elmúlt év novemberében vált hivatalossá Budapesten.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés