
Csak kisebb károkat okozott a szerda reggeli Szatmár megyei földrengés
Fotó: Szatmár megyei katasztrófavédelem
Egy szatmárnémeti iskola egyik termében repedés keletkezett a falon, egy másik épületről pedig téglák hullottak le a szerda reggeli földrengés nyomán – közölte a Szatmár megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
2025. október 15., 14:192025. október 15., 14:19
2025. október 15., 15:242025. október 15., 15:24
A tájékoztatás szerint a katonai tűzoltóknak két bevetésük volt a földrengés nyomán. A szatmárnémeti I.C. Brătianu Gimnáziumban rögzíteni kellett a tetőről részben levált használaton kívüli kéményt, a Petőfi Sándor utcában pedig téglák hullottak le az egyik épület homlokzatáról.
A Doamna Stanca Főgimnáziumból bejelentés érkezett, hogy az egyik teremben repedés keletkezett a falon a földrengés után. Az Állami Építészeti Felügyelet szakemberei a helyszínen felmérték a helyzetet és megállapították, hogy
Ugyanakkor a szatmárudvari és a kolcsi általános iskola épületét a vezetőség döntése alapján evakuálták az esetleges utórengések veszélyétől tartva. Később mindkét épületbe visszatérhettek a tanulók és folytatódott a tanítás – írja az Agerpres.
Amint arról korábban írtunk, szerdán 7 óra 57 perckor a Richter-skála szerint 4-es erősségű földrengés történt Szatmár megyében. A földmozgás 5 kilométeres mélységben következett be. Epicentruma 22 kilométerre volt Szatmárnémetitől, 34 kilométerre Nagybányától és 55 kilométerre Zilahtól.

A Richter-skála szerint 4-es erősségű földrengés volt szerda reggel 7 óra 57 perckor Szatmár megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.
Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.
Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.
Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.
Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakó javára.
szóljon hozzá!