
A nemrég felújított főutcai Moskovits Miksa-palota, ifjabb Rimanóczy Kálmán építész egyik legjelentősebb alkotása
Fotó: Facebook/ Ilie Bolojan
Keresi a városépítő ifj. Rimanóczy Kálmán szobrának a megálmodóját a nagyváradi önkormányzat. A versenypályázatra jelentkezőknek az interaktív szobor körüli teret is rendezniük kell, új arculatot adva a Barátok temploma előtti közterületnek.
2019. november 27., 08:002019. november 27., 08:00
Megjelent a nagyváradi önkormányzat pályázata, melyben a város neves építésze, ifj. Rimanóczy Kálmán szobrának az elkészítőjét keresi. Az alkotás a Barátok templomaként is emlegetett olaszi római katolikus templom előtt kapna helyet, a tender győztesének a szobor környezetét, sőt megvilágítását is meg kell terveznie – ismertette a részleteket a Krónika kérdésére Zatykó Gyula, Ilie Bolojan polgármester magyar ügyekért felelős tanácsadója.
A 400 ezer lejes munkálatot a versenytárgyalás győztesének ítélik oda, magyarázta, a második helyezett 10 ezer lejes, míg a harmadik 7 ezer lejes „fájdalomdíjjal” távozhat.
A szoborra vonatkozóan több kritériumot is megszabott a városvezetés, részletezte Zatykó Gyula.
Elvárásként fogalmazták meg azt is, hogy ifj. Rimanóczy Kálmán szobrának valamilyen módon utalnia kell annak munkásságára is, azaz arra, hogy tervezőként milyen jelentős szerepe volt a nagyváradi városkép alakulásában.
Zatykó Gyula hangsúlyozta: a híres építészt ábrázoló alkotást interaktív szobornak szánják, így nem lesz talapzata, bárki melléléphet, fényképezkedhet vele, de padot, asztalt is „elhelyezhet” mellé az alkotó, amelyhez a látogatók is odatelepedhetnek.
A versenykiírás nem is annyira szobrászoknak, mint inkább szakértői csapatoknak szól, vélte a városházi tanácsadó, ugyanis több szakterületet ötvöz. „Valójában csapatmunkának kell lennie” – magyarázta Zatykó, aki szerint a pályamű elkészültéhez a szobrászművész munkája mellett a térrendezéshez műépítészre, a szobor megvilágításának a kitalálásához mérnökre van szükség.
A szobor környezetére vonatkozóan a városháza nem szabott meg kritériumokat, az illetékes szerint
Amennyiben olyan megoldás lesz a nyerő, mely külön kis teret képzel a szobor köré, akkor azt is Rimanóczy Kálmánról neveznék el – mondta a városházi szakember arra vonatkozó kérésünkre, hogy az önkormányzat korábban nemcsak szobrot ígért, hanem teret is el akart nevezni a város neves építészéről.
Zatykó Gyula rámutatott: a terecske vizuálisan mindenképp létre fog jönni, arra azonban, hogy adminisztratív szempontból külön entitást képezzen, az ötletgazdának is „rá kell játszania”.
– ígérte.
A látványterveket, a makettet stb. december 9-én 10 óráig lehet benyújtani a városházán, a pályázatokat 13 órakor bontják fel. A nyertest a legjobb minőség-ár arány függvényében választják ki.
Ifj. Rimanóczy Kálmán
Fotó: Wikipédia
A Rimanóczy-szobrot nem véletlenül tervezték a nagyváradi Fő (Republicii) és Sal Ferenc (Dunărea) utca kereszteződésénél található területre, az egykor ferences templomként is működő Barátok temploma elé, emlékeztetett Zatykó Gyula. Hiszen a neves építész, illetve annak édesapja, a nagyváradi városkép alakulásához szintén jelentősen hozzájáruló id. Rimanóczy Kálmán is ide van eltemetve. A templom kriptájában sok neves váradi személyiség is nyugszik – például Sal Ferenc polgármester vagy Fráter Erzsébet, Madách Imre felesége –, így az önkormányzat azt szeretné, ha látogathatóvá válna, és minél több turistát vonzana a környékre.
A tér kialakítása és a szobor megvalósítása érdekében az önkormányzat még tavaly partnerségre lépett a Szentlélek kiáradása nevű egykori ferences templom tulajdonosával, a várad-olaszi római katolikus parókiával, illetve a nagyváradi római katolikus püspökséggel, amely a templommal átellenben található egykori irgalmas rendi (mizeri) kórház és kápolna tulajdonosa is. Az együttműködési szerződésre még tavaly év elején bólintott rá a helyi tanács. Ennek értelmében
A fiatalon, 42 éves korában elhunyt ifjabb Rimanóczy Kálmán (1870–1912) számos nagyváradi középület és magánpalota alkotója, többek között ő tervezte a városházát, a jelenleg leromlott állapotban lévő pénzügyi palotát és több kórházat. Neki köszönhető a belváros több szecessziós palotája, többek között a tavaly leégett görögkatolikus püspöki palota, az ortodox püspöki székhelyként szolgáló Rimanóczy-palota, a Fő utcai Apolló-palota és Moskovits Miska-palota, melyeket nemrég újítottak fel az önkormányzat homlokzatfelújítási programja keretében.
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.
szóljon hozzá!