
Kerekezés pöfékelés helyett. A nyárádmenti bicikliút kialakítása sokkal olcsóbb és hasznosabb, mint a kisvasút újjáépítése
Marosvásárhelyt Szovátával összekötő kerékpárutat szeretne kiépíteni Maros megye önkormányzata a húsz évvel ezelőtt felszámolt nyárádmenti kisvasút töltésén. Az érintett települések támogatják az ötletet.
2019. február 10., 12:382019. február 10., 12:38
Még idén átvenné a Maros Megyei Tanács a közlekedési minisztériumtól az egykori kisvasút Nyárádtő és Vármező közötti „nyomvonalának” ügykezelését, hogy kerékpárutat alakítsanak ki a töltésen. A Marosvásárhelyt Szovátával összekötő vonat bő két évtizeddel ezelőtt sípolt utoljára: a néhai Demokratikus Konvenció 1996 és 2000 közötti kormányzása idején az akkori szállításügyi miniszter, Traian Băsescu számolta fel a veszteségekre hivatkozva.
Helyi szinten a kezdeti felháborodást a beletörődés, majd az alternatívák keresése, megtalálása váltotta fel. Az amúgy is lassan közlekedő kisvonat helyét a maxitaxik vették át. Az idők során
az úttestet átvágó sínpárokat leaszfaltozták, a töltést fák és bokrok nőtték be. Mindössze a Vármező és Szováta közötti szakaszt sikerült megmenteni: itt turistaidényben egy magánvállalkozó gőzmozdony által húzott sétavonatot működtet. Néhány évvel ezelőtt a vonal másik, marosvásárhelyi végén is pöfékelt egy kirándulóvonat, azonban
„Kerékpárutat alakítunk ki a Nyárádmentén; ennek érdekében kezdeményezzük a kisvasút Vármező és Nyárádtő közötti szakaszának átvételét a szállítási minisztériumtól” – jelentette be Péter Ferenc, aki lényegében egy régebbi tervét porolta le.
A megyeelnök még szovátai polgármester korában a kerékpárút kialakításának fontosságáról beszélt – akkor a bürokrácia meg az anyagiak szabtak határt a kivitelezésnek. Elképzelését a térség többi elöljárója is felkarolta, tudván, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik a turizmus efféle válfajára. Péter elmondta, hogy minden civilizált európai országot kerékpárutak szelnek át, és a festői Nyárádmentén is egyre nagyobb igény mutatkozik erre. Az elnök egyre több olyan hazai kirándulóról tud, aki ha biciklitúrázni szeretne, kénytelen felpakolni bringáját az autójára, és külföldre utazik. Szerinte sokkal gazdaságosabb lenne a nyugatiakat a Székelyföldre csalni. Ráadásul
„Egy nagy gond van: az engedélyek beszerzése éppen olyan bonyolult, mintha autópályát szándékoznánk építeni” – mutatott rá Péter Ferenc.
Éktelenkedő nyomvonalnyomok. A veszteséges kisvasutat húsz éve számolták fel
Fotó: Boda L. Gergely
A nyárádmenti térség elöljárói örülnének, ha a megyei vezetésnek sikerülne megvalósítania a projektet. Karácsony Károly nyárádgálfalvi községgazda szerint már csak azért is jó lenne a töltés hasznosítása, mert azzal ismét értelmet adnának egy olyan területnek, amelyet benőtt a gaz. Miután ellopták a síneket, romhalmazzá tették az állomásépületeket és az átrakókat, tönkretették a hidakat, újabban a köveket is viszik, és az építkezésben hasznosítják.
– mondta viccesen Karácsony, utalva arra, hogy Erdély területén ma lényegesen rövidebb a vasúti hálózat, mint 1918 előtt.
Vármezői kollégája, Magyari Péter is fantáziát lát a kerékpárút kialakításában, ő viszont a sínpárok visszahelyezését sem tartja elvetendő ötletnek a Vármező és a közeli Mikháza közötti szakaszon. Mint kifejtette, már csak azért is szerencsés volna meghosszabbítani a Szováta és Vármező között közlekedő turistavonat útját a szomszéd faluig, mert Mikháza a kolostortemplomával érdekes célpont lehetne a látogatók számára. Magyari másik terve, hogy
Vármező és Szováta között a töltéssel párhuzamosan kellene kiépíteni a kerékpárutat. A fürdőváros élére 2016-ban megválasztott Fülöp László úgy véli, ha sikerülne kiépíteni ezt az aszfaltcsíkot, azon akár a telepi vonatocska is közlekedhetne. A sóvidéki kistérségben is szó esett a kerékpárútról: Szováta, illetve a szomszédos Hargita megyei Parajd polgármestere már tárgyalt arról, hogy a két települést összekötő, használaton kívüli erdei úton lehetne kialakítani. A néhány kilométeres szakaszt ideális volna leaszfaltozni, de pénz híján akár lekövezéssel is megfelelővé lehetne tenni a követelményeknek.
Jónak tartja a kerékpársáv kialakításának ötletét Ferenczi György, Nyárádkarácson polgármestere is, ám az alsónyárádmenti elöljáró emlékeztetett: már évekkel ezelőtt felvetette a megye vezetőségének, hogy célszerűbben is hasznosítani lehetne a Nyárádtő és Ákosfalva között húzódó vasúti töltést és a két oldalán lévő biztonsági sávot. A két település közti megyei úton olyannyira megnövekedett a Marosvásárhelyt elkerülő teherforgalom, hogy a főút menti házak sorra repedeznek meg,
A megyei tanács minden évben tetemes összeget fordít a 15 kilométeres, keskeny és kanyargós szakasz javítására, ám az igazi alternatívát egy másik műút megépítése jelentené a Kolozsvárt Brassóval összekötő európai utat lerövidítő szakasz kiiktatására. Ferenczi szerint miután teljes egészében elkészül az A3-as autópálya Aranyosgyéres–Nyárádtő-szakasza, még több sofőr fogja igénybe venni az észak-erdélyi folyosót, így aki Brassó vagy a Székelyföld irányába tart, Nyárádtőnél Ákosfalva felé fog kanyarodni. Az évek során a megyei önkormányzat több ízben is megpróbálta átadni a szakaszt az országos útügyi hatóságnak, hogy utóbbi saját költségvetéséből újítsa fel, azonban – bár ígéretek elhangzottak – Bukarestből minden esetben elutasító választ kaptak.
A térségbeli lakosság véleménye megoszlik a megyei tanács elképzeléséről. Van, aki inkább a lakott területekhez közelebb képzelné el a kerékpárutat. Így különösebb kerülő nélkül a falubeliek is igénybe vehetnék az utat, ha éppenséggel a szomszéd településre szeretnének átkarikázni. Ugyanakkor a nyári kánikulában sokkal kellemesebb a folyóparton tekerni, mint a kukoricás kellős közepén – sorolják az érveket.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
szóljon hozzá!